Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5., 2/1., 2/2., 2/3., 2/4., 2/5.

Sallyben még akkor is forrt a düh, amikor a lift felért a huszadikra. Mit képzel magáról ez az ember? Honnan vette a bátorságot, hogy idejöjjön és utasítgassa? Tudomásul kell vennie, hogy a kapcsolatuknak egyszer s mindenkorra vége, még hozzá az ő hibájából. Semmit nincs joga számon kérni rajta, nincs szükség az engedélyére, sőt magára Frankre sincs.

– A fene egye meg! – dühöngött fennhangon. – A legrosszabbkor tolakodott vissza az életembe.

Lerúgta magas sarkú szandálját és átvágott a nappalin. Úgy döntött, megnézi az e-mailjeit, hátha kapott valamit, ami felvidítja.

„Olvasod a naplót? – ezt Kitty írta. – Égek a kíváncsiságtól!”

Sally nem tudta, mit válaszoljon. Azt a titkot egyelőre senkivel nem akarta megosztani, hogy az élete – legalábbis egy ponton – kísértetiesen hasonlít Elisabethére.

„Annyit foglalkozom vele, amennyire időm van – válaszolta végül. – Ha szépanyám a mi korunkban élne, valószínűleg nagy kurva lenne.”

Becky Robert és David felől érdeklődött, és ez végre jó kedvre derítette. Biztos volt benne, hogy húgának is örömet szerez, ha megírja a fejleményeket.

„Az újságoknak ne higgy. David jó barátom, csakis azért jár fel a szobámba, mert segít a tanulásban. Ma Roberttel vacsoráztam. Most Davidnél van, de utána feljön hozzám. Nagyon türelmetlen vagyok, de David válik, és valamit meg kell beszélniük.”

Visszament a nappaliba, felkapcsolta az állólámpát és bekuporodott az egyik fotelba. Bármennyire izgatott volt, az előző éjszakát úgyszólván ébren töltötte, és ahogy kényelembe helyezte magát, eluralkodott rajta a természetes fáradtság.

3. FEJEZET

Az incidens után Robertnek végképp elment a kedve attól, hogy Daviddel beszélgessen. A liftben elővette a mobilját, hogy lemondja a találkozót, aztán mégis eltette és kiszállt a harmadikon. Öccse válságban volt, nem hagyhatta cserben még a legcsodálatosabbnak ígérkező éjszaka kedvéért sem, és különben is, Sally megígérte, hogy vár rá.

– Ki vele, mi az a nagyon fontos? – rontott be a pazar lakosztályba. – Nincs sok időm.

– Azért megihatsz velem egy pohárral.

– Belefér, de siess. Nem akarom Sallyt sokáig várakoztatni.

Átvágott a szobán, és míg öccse elővette a poharakat, kiment a teraszra. Annyira türelmetlen volt, hogy le sem ült.

David gondterhelten nézett utána. Bátyja még csak egyszer volt szerelmes: az első feleségébe, ám a halála óta egyetlen nőt se engedett igazán közel magához. Claire-t is csak a gyerek miatt vette el, s hogy kapcsolatuk ennek ellenére se mélyült el, azt mi se bizonyítja inkább, mint a válásuk. A színész szívből kívánta, hogy Robert rátaláljon élete párjára, annak viszont egyáltalán nem örült, hogy minden jel szerint éppen Sally Jamisonra esett a választása.

Csodálatos nőnek tartotta, és éppen ez volt a gond. Bármennyire hasonlítottak egymásra, eddig még egyszer sem fordult elő, hogy ugyanazon a nőn akadt meg a tekintetük, sőt, legtöbbször még csak nem is kedvelték egymás barátnőit. Pontosabban fogalmazva Robert mélységesen megvetette nőcsábász öccse kalandra éhes cicababáit – ahogy ő nevezte őket –, David pedig viszolygott azoktól a komoly, szürke verebektől, akiket bátyja kiválasztott. Sally valahogy a két típus keveréke volt: csupa tűz és élet, mégis komoly. Az idősebb Hunt fivért már az estélyen elvarázsolta, de a fiatalabbra is nagy hatással volt, amikor meglátta a felvételeken.

A képsorokat nézve azonnal elhatározta, hogy kalandba kezd vele, de aztán megismerte, s azóta állandó harcban állt önmagával. Belátta, hogy a lánynak – legyen az bármilyen csodálatos – a legkevésbé sincs szüksége futó kalandokra, de a bátyja miatt is mindenképpen félre kell állnia. Ez egyelőre viszonylag könnyen ment, annak viszont még a gondolatába is beleborzongott, milyen közel lesznek egymáshoz a forgatáson.

Tompa puffanás szakította félbe emésztő gondolatait.

– Azonnal megyek – szólt ki a teraszra. – Nem kell szétverni a berendezést.

Robert válaszra se méltatta, ezért felkapta a poharakat és elindult az ajtó felé. A puffanás után nem lepte meg a felborított szék látványa, de ami a szeme elé tárult, attól hideg borzongás futott végig a gerincén.

Bátyja furcsán kitekeredett pózban, szétvetett karokkal hevert a kövön. Estében felrúgta a széket, és lába beleakadt, de nem ez volt a legszörnyűbb, hanem a nyakán tátongó seb, és a hatalmas vértócsa. David kezéből hangos csörrenéssel esett ki a két pohár.

– Robert – szólította remegő hangon, és letérdelt mellé. Megfogta a csuklóját, de hiába reménykedett, a pulzusát nem tudta kitapintani. Arca sápadt volt, nyitott szemei üvegesen meredtek a semmibe.

David utólag képtelen lett volna megmondani, meddig kuporgott halott bátyja mellett. Tudta, hogy egyetlen kérdésére se kap választ, mégis egyre szólongatta, mert képtelen volt beletörődni a visszavonhatatlanba.

– Ez lehetetlen – mondta neki. – Ne hülyéskedj, kelj fel és rohanj Sallyhez. Azért hívtalak ide, hogy megmondjam: bár őrülten kívánom és a filmben meg kell csókolnom, azon kívül egy ujjal se nyúlok hozzá.

Nagy nehezen felfogta, hogy minden hiába. Feltápászkodott, megmosta véres kezét és felemelte a telefont. Először a szülei számát hívta.

– Robert meghalt – nyögte a vonalba. – A teraszon fekszik, valami őrült lelőtte. Mi lesz most, apa?

Jason sokáig nem válaszolt, csak mély lélegzetvételeiből lehetett arra következtetni, hogy nem szakadt meg a vonal.

– Ez biztos? – kérdezte végül.

– Ellőtték a fél nyakát – David a könnyeivel küszködött. – Bent voltam a szobában, csak a puffanást hallottam.

– Mikor történt?

Mintha az idő bármit is számított volna! David apjában és bátyjában is mindig gyűlölte a precíz tárgyilagosságot. Ebben a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy Robertet megölték, és tanácstalanul nézett az órájára.

– Már elmúlt éjfél? – kérdezett vissza meglepetten.

– Jócskán – Jason hangjában türelmetlenség vibrált. – Ez azt akarja jelenteni, hogy órákkal ezelőtt történt?

– Nem¼ Nem tudom. Sallyvel vacsorázott, ő talán tudja, mikor értek vissza. Robert azonnal a teraszra ment, és mire kitöltöttem az italokat, megölték. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el azóta, azt se tudom, mit csináljak.

– Hívd a zsarukat, mindjárt indulok én is.

– Ne! – tiltakozott David. – Inkább maradj anya mellett. Reggel átmegyek hozzátok, és mindent elmondok.

Először úgy tűnt, Robertet tévedésből ölték meg. Mindenki tudta, hol szállt meg David, azt azonban szinte senki, hogy bátyja aznap este meglátogatja, és a köztük lévő hasonlóság miatt bárki összekeverhette őket. Aztán a rendőrök találtak valakit, aki látta Robertet a hallban Sallyvel és egy idegen férfival, és azt is hallotta, hogy veszekednek. Amint ez kiderült, két nyomozó azonnal felment a lányhoz.

Sally mélyen aludt a fotelban, ezért a türelmetlen kopogtatásra kissé riadtan kapta fel a fejét. Az első pillanatban azt se tudta, hol van, de ahogy az órára nézett, minden eszébe jutott. Kiugrott a fotelból és a haját igazgatva szaladt az ajtóhoz. Az egyre erősödő zörgetésből arra következtetett, hogy Robert régóta várakozik a folyosón.

Két idegen férfival találta szemben magát, és mielőtt bármit kérdezhetett volna, a lift felől érzékelte néhány vaku villanását.

– Smith nyomozó vagyok – mutatta fel igazolványát az idősebb férfi. Alacsony volt, pocakos és galambősz. Miközben társára mutatott, a lány megfigyelte, hogy kihízta a jegygyűrűjét. – Ő pedig a társam, Bell nyomozó. Fel kell tennünk önnek néhány kérdést, Miss Jamison. Bemehetünk?

Mivel a biztonságiak egyre nehezebben tartották féken a fotósokat, operatőröket és riportereket, a lány betessékelte a két rendőrt.

– Foglaljanak helyet – mutatott a fotelokra és felkapcsolta a mennyezeti világítást.

– Vár valakit? – Smith figyelmét nem kerülte el, hogy noha jóval elmúlt éjfél, Sally felöltözve nyitott ajtót. A kissé elkenődött sminkből a nyomozó arra következtetett, hogy várakozás közben elaludt.

– Igen, de ez csakis rám tartozik. Kérem, kérdezzenek gyorsan.

Bell ide-oda lapozgatott a jegyzetfüzetében.

– Kivel töltötte az estét?

– Miért érdekli az magukat?

– Nyugodjon meg – Smith megrovóan nézett a társára. – Nekünk azt mondták, hogy nem sokkal éjfél előtt Mr. Robert Hunttal érkezett a szállodába.

– Együtt vacsoráztunk, de nem értem, miért érdekli ez magukat.

– Mr. Huntot megölték – Smith igyekezett lágy hangon beszélni, de ezt a hírt nem lehetett szépen elmondani.

Sally megrázta a fejét. Ki akarhatta volna Robertet megölni? Ez valami idétlen tréfa lehet, talán David szórakozik velük. Morbid ötlet, de nyilván kipróbálja, elég hitelesen tudja-e eljátszani a bátyja halálát, Robert meg nyilván a közelben szórakozik. Amilyen cinikusak, képesek ilyesmire.

– Ezt nem hiszem! – kiáltott fel. – Robert azt mondta, beugrik Davidhez, aztán¼ – Elharapta a mondat végét. A nyomozók arcára nézve rájött, hogy szó sincs tréfáról. – Biztos, hogy őt akarták megölni? Nagyon hasonlítottak egymásra, talán összetévesztették őket.

– Először mi is erre gondoltunk, de többen látták, hogy ön együtt érkezett az áldozattal és a hallban nézeteltérésbe keveredtek egy idegen férfival.

A lány szeme kerekre tágult a rémülettől. Ahogy felképzett előtte Frank gyűlölettől eltorzult arca, minden világossá vált előtte.

– Frank, a volt vőlegényem várt rám – mondta halkan. – Azt akarta, hogy menjek vissza hozzá, és amikor erre nem voltam hajlandó, megfenyegetett.

– Frank? Mi a teljes neve és hol találjuk meg?

– Frank Johnson. New Yorkban lakik, ott van ügyvédi irodája, de azt nem tudom, hol lehet most.

– Féltékeny volt az áldozatra?

Szinte fizikai fájdalmat jelentett, hogy Robertet így emlegetik, és borzalmas volt a felismerés, hogy a férfi, akivel annyi unalmas éjszakát töltött, képes volt megölni azt, akivel boldog lehetett volna. A lány a kezébe temette az arcát és felzokogott.

– Nem tudom – válaszolta hosszú percekkel később. – Azt állította, hogy szeret, de szerintem csak a gyerekei nevelőnőjét akarta visszakapni. Néhány hete ő rúgott ki, és Robert már akkor megvédett.

– És tegnap este?

– Megint kiállt mellettem, és majdnem összeverekedtünk. Frank végül elment, de azt mondta, nem hagyja ennyiben a dolgot.

– Mást nem mondott?

– Nem elég ez maguknak? – fakadt ki Sally.

– Egyelőre elég. Még annyit áruljon el, hogy mikor érkezett vissza Mr. Hunttal a szállodába, aztán nem zavarjuk tovább.

Sally elgondolkozott. Rovert fél kilenc körül hívta, és körülbelül félóra múlva találkoztak. Az étterem nem volt messze, de úgy elbeszélgettek, hogy a pincér kétszer is rákérdezett, hogy sikerült-e választaniuk. Tíz felé járhatott, mire meghozták az ételt, és – mivel evés közben folytatták a beszélgetést – alaposan elment az idő, mire befejezték a vacsorát.

– Nem emlékszem pontosan – bökte ki végül a lány. – Úgy fél tizenegy lehetett, de jobban teszik, ha azokat kérdezik, akik láttak minket.

– Szükségtelen – Bell rábökött a jegyzetfüzetére. – A recepción rögzítik, ki mikor adja le, illetve veszi át a kulcsát. Eszerint ön, Miss Jamison huszonhárom óra negyvenkét perckor érkezett.

Sally egy pillanatra elcsodálkozott, aztán felcsattant:

– Minek kínoznak, ha pontosan tudják?

– Sajnálom – Smith felállt, és a társa követte a példáját. – Minden érintettet ki kell faggatnunk.

– Tudom és elnézést kérek. Apám rendőr volt, és sokat mesélt a munkájáról. Ha van még kérdésük, nyugodtan tegyék fel.

– Egyelőre nincs, de még találkozunk.

A lány alig érzékelte, hogy a rendőrök mögött becsukódik az ajtó. A fájdalomtól kábultan ült a kanapén, és nem tudott másra gondolni, mint hogy Robertnek miatta kellett meghalnia. Egy olyan embert, mint ő csak szeretni lehet, kizárt dolog, hogy ellenségei lettek volna.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5., 2/1., 2/2., 2/3., 2/4.

A lány egészen kicsire húzta össze magát a hatalmas ágyban. Ha jól következtetett, a kiváló színész bizony könnyen elcsábíthatja, és ez akár a vesztét is jelentheti. Vigyáznia kell, nehogy túl messzire menjenek, hiszen ő a férfi bátyjához tartozik. Amikor gondolatban idáig jutott, felült és a két kezére támaszkodott. Kihez tartozik? Robert Hunthoz aligha, hiszen csak néhányszor találkoztak, és a vitathatatlan testi vonzalmon kívül csupán felületes ismeretség van köztük.

Mélyet sóhajtva visszadőlt az ágyba, összehasonlította a Hunt fivérekhez fűződő kapcsolatát és rájött, hogy egyiket se ismeri igazán. Roberttel ugyan már kétszer csókolózott, remekül érezte magát a társaságában, de szinte semmit nem tudott róla. Az öccsével úgyszólván egy ujjal se értek egymáshoz, de David éppen olyan kellemes társaságnak bizonyult, mint a bátyja. Róla legalább hallott egyet-mást, és – hála Tessának – jó néhány filmjét is látta. Mielőtt elaludt, Sally arra a következtetésre jutott, hogy mindkettőjükkel sokszor kell még találkoznia ahhoz, hogy döntésre jusson, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy bármelyikbe beleszeret.

David másnap nem ért rá, és Sally elhatározta, hogy bármennyire fáradt, végre komolyan nekilát Elisabeth naplójának. Délután öt előtt néhány perccel lépett be a szobájába. Az izmai már nem sajogtak annyira, mint az első napokban, csatakosra izzadt teste viszont zuhanyért epekedett. Jólesően nyújtózkodott a víz alatt, aztán felvett egy könnyű, bő pamutruhát és leült a számítógéphez. Elhatározta, hogy történjék bármi, ezen az éjszakán eljut a szinte teljesen egyforma fivérekig.

Elisabethnek megvolt az a rossz szokása, hogy mindenről hosszan, körülményesen írt, ezért a lánynak előbb át kellett rágnia magát egy XIX. századi romantikával átszőtt rémunalmas szerelmi történeten. A férfi, akibe szépanyja tizenhat évesen beleszeretett gazdag volt ugyan, de nem rendelkezett szerteágazó családfával, ezért Elisabeth apja nem egyezett bele a házasságba. A fiatal lány holdfényes éjszakákon, titokban találkozgatott szerelmével. Lopott csókokat váltottak a tóparti bokrok árnyékában és a szökést tervezgették, de mielőtt kibontakozott volna a történet, Sally szobájában megszólalt a telefon.

– Robert vagyok. Van kedved velem vacsorázni?

Sally egy pillanat alatt elfelejtette, mennyire örült, hogy végre van egy szabad estéje.

­– Igen – vágta rá gondolkodás nélkül. – Mire ideérsz, elkészülök.

– A hallban várlak.

Ennyit Elisabeth naplójáról. Itt vannak a „saját” egyforma fivérei, és sokkal szívesebben foglalkozik velük, mint szépanyja véget nem érő nyafogásával. Villámgyorsan előkapott egy ruhát, nagyjából megszárította a haját, enyhén kifestette az arcát, és már rohant is a lifthez.

A hallban szokás szerint senkivel se törődve jöttek-mentek az emberek. Robert világosdrapp nadrágban, kék ingben, orrán napszemüveggel állt, és hanyagul a recepciós pultra támaszkodott. David vele szemben állt farmerban és pólóban, ugyancsak napszemüvegben. Vagy fordítva? A színész levágatta a haját, és emiatt képtelenség volt őket megkülönböztetni.

Sally zavartan megtorpant, a két férfi pedig olyan elmélyülten beszélgetett, hogy egyikük se vette észre. Végül a világos nadrágos felpillantott a recepció fölötti órára, aztán körülnézett és kisfiúsan rámosolygott a lányra. A másik is megfordult, ugyanazzal a mosollyal.

– Te vagy Robert – lépett Sally a kékingeshez. – Ha mégsem, hamburgert vacsorázunk, mert farmerban nem engednek be egy jobb helyre.

– Nyertél – Az idősebb fivér levette a szemüvegét és barátságosan hátba vágta az öccsét. – Ugye mondtam, hogy nem lehet megtéveszteni?

– Igazad volt. Később várlak.

David elindult a lift felé, Robert pedig átölelte Sally vállát, és a kijárathoz vezette.

– Hallom, remekül haladsz – jegyezte meg.

– Megteszem, ami tőlem telik és David nagyon jó tanár.

– Ebben biztos voltam.

A férfi csak sokéves ügyvédi gyakorlatának köszönhetően volt képes megőrizni látszatnyugalmát. Amióta öccse megemlítette, hogy hamarosan a csókjelenetet kell gyakorolnia Sallyvel, egy pillanat nyugta se volt. Ismerte ugyan a forgatókönyvet, de a lányhoz hasonlóan azt hitte, csak úgy tesznek majd, mintha csókolóznának, a valóságban azonban nem történik semmi. Amikor a szálloda bejáratánál összefutott Daviddel és megtudta az igazat úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon vágtak. Vakon megbízott az öccsében, de a házában eltöltött közös estén észrevette, milyen zavarba jött Sally kettejük láttán, s azzal is tisztában volt, hogy amíg nem történt köztük semmi érdemleges, David könnyen a helyébe léphet. Időt akart hagyni a lánynak, hogy megszokja új környezetét, ám most úgy döntött, felgyorsítja az eseményeket.

Nem esett nehezére kedvesnek lenni Sallyhez, azért pedig mindent megtett, hogy a lány kiolvassa szeméből a féktelen vágyat. Közben kínosan ügyelt arra, hogy egyetlen ujjal se érjen hozzá, és igyekezett könnyed témákra terelni a szót. Még a vacsora felénél se tartottak, amikor örömmel nyugtázta, hogy nem maradt el a kívánt hatás.

– Mi van anyáddal? – kérdezte kávézás közben, mert attól tartott, hogy ha tovább viccelődnek, mindenki szeme láttára az ölébe rántja a lányt. Ehhez lett volna a legtöbb kedve, de két asztallal arrébb felfedezte az egyik bulvárlap tudósítóját, és nem akart okot adni az újabb pletykára.

– Meghirdette a házat és Beckyhez költözött – Sally arcáról eltűnt a könnyed mosoly. – Minden nap beszélek vele, állítólag jól van, de a húgom e-mailjei szerint képtelen túltenni magát Dianne halálán.

– Egy gyerek elvesztése mindig borzalmas – Robert szeme gyanúsan fénylett. – Még akkor is, ha az ember számít rá.

– Úgy beszélsz, mintha megtapasztaltad volna.

A férfi szomorúan bólintott.

– Nem szeretek magamról beszélni, erről meg pláne nem, veled mégis kivételt akarok tenni – Csak, hogy időt nyerjen levágott egy darab húst és a szájába tette. Gondosan megrágta, ivott rá egy korty bort, aztán folytatta: – Az egyetem után azonnal megnősültem. Mindketten sok gyereket akartunk, azért vettem meg azt a hatalmas házat, de még egy éve se voltunk házasok, amikor a feleségemet elvitte a rák. Azt hiszem, csak az tartott vissza az öngyilkosságtól, hogy apámnak szüksége volt a munkámra. Nem sokkal később Donald az ügyfelünk lett, és rajta keresztül megismertem Claire-t.

Sally nagy szemeket meresztett.

– De hiszen ő jóval idősebb nálad!

– Öt évvel – bólintott Robert. – Sokáig nem volt köztünk semmi, sőt amikor Claire férjhez ment, én voltam a tanúja. A házassága hat évig tartott, és amilyen remekül indult, olyan borzalmasan ért véget. Természetes volt, hogy én intézem a válást, és közben valahogy az ágyban kötöttünk ki. Érzelmileg semmi nem változott közöttünk, viszont mindkettőnk számára kényelmes volt, hogy az életben és az ágyban is egyformán jól kijövünk. Ennek két éve. Claire terhes lett, összeházasodtunk, és amikor megszületett a gyerek, az egész világon nem létezett nálam boldogabb ember. A mi kislányunk volt a leggyönyörűbb baba, akit valaha láttam – Robert arca egy pillanatra felderült, aztán újra elkomorodott. – Nem sokkal az első születésnapja után belázasodott. Kezdetben úgy tűnt, elkapott valami gyerekbetegséget, de egyre gyöngült és a láza se ment le. Kórházba vittük, de ott se tudtak tenni érte semmit. Fél éve temettük.

– Sajnálom – Sally átnyúlt az asztal fölött, és megszorította a férfi kezét.

– Nem akartalak szomorú történetekkel traktálni, de ezt meg kellett tudnod. A temetés után Claire visszaköltözött az apjához. Elváltunk, mert mindketten új életet akarunk kezdeni, de barátok maradtunk.

– Értem.

– Egy fenét érted – A férfi arca újra derűs és bizakodó lett. – Azért mondtam el mindezt, mert terveim vannak veled. Ma még be kell ugranom Davidhez, de utána fel szeretnék menni hozzád. Ugye nem utasítasz vissza?

Sally csak bámult. Remélte, hogy Hunt felteszi ezt a kérdést, de nem egy ilyen vallomás után és főként nem ilyen nyíltan, egy étteremben Szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.

– Mindketten kinőttünk a kamaszkorból, és nagyon kívánjuk egymást, hiába próbálod bebeszélni magadnak az ellenkezőjét – szólalt meg ismét Robert.

– Erről szó sincs, csak egy kicsit meglepődtem. Hirtelen jött, ennyi az egész.

– Kapsz negyedóra gondolkodási időt. Azalatt odaérünk a szállodához.

Felállt, és Sallyt is felsegítette. Ajka körül magabiztos mosoly játszott, ami egyáltalán nem tetszett a lánynak. Úgy döntött, bármennyire is szeretné vele tölteni az éjszakát, fáradtságra hivatkozva hazaküldi, ám ahogy a szálloda előtt Robert ránézett, képtelenség volt neki ellenállni.

– Remélem, gyorsan végzel Davidnél – suttogta.

Úgy érezte magát, mintha lebegne. Azzal, hogy igent mondott, egyszersmind választ adott az előző éjszaka gyötrő kérdéseire. A boldogságtól bódultan lépett be Robert oldalán a fényárban úszó hallba, és a recepcióhoz sietett.

– Sally! – ugrott fel valaki az egyik fotelból. – Órák óta várlak. Hol csavarogtál?

Frank volt az utolsó, akire számított.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte jéghidegen. – És milyen jogon kéred számon, hol voltam?

A férfi hátrahőkölt, ölelésre tárt karjai lehullottak.

– Bocsáss meg – kérte szelídnek szánt hangon. – Beszélnünk kell.

– Mi már mindent elmondtunk egymásnak.

– Adj még egy lehetőséget – Frank nagyot nyelt, majd hozzátette: – Kérlek!

– Hiába.

– Menjünk fel a szobádba, és mindent megmagyarázok.

– Valami gond van? – Robert a liftnél várta, hogy a lány elkérje a kulcsát, de Frank láttán visszalépett.

– Nem – Sally belekarolt Huntba. – Mehetünk.

– Megint maga? – Frank arca elsápadt a gyűlölettől és anélkül, hogy tudatában lenne annak, amit tesz, megragadta a lány karját. – Vegye tudomásul, hogy Sally a menyasszonyom.

– Egyszer már figyelmeztettem, hogy a volt menyasszonya, és bölcsen tenné, ha elengedné.

A férfi engedelmeskedett ugyan, de nem adta fel.

– Ha nem engedsz fel, itt mondom el, amit akarok – fordult ismét a lányhoz. – Rájöttem, hogy szeretlek. Mindenről beszámoltam a gyerekeknek, és közösen úgy döntöttünk, engedjük, hogy megcsináld ezt a filmet. Azt ígérték, hogy ha visszajössz, engedelmeskednek az ideiglenes nevelőnőnek.

A lány gyomra émelygett a megvetéstől.

– Hirtelen milyen kegyes lettél – Egy szike se lehetett volna élesebb a hangjánál. – Mivel az utódom nem bír a gyerekekkel, egyszerre rájöttél, hogy szeretsz és engedélyt adsz arra, amiért akkor rúgtál ki, amikor még bele se egyeztem. Módfelett megható, de nincs szükségem az engedélyedre.

– Megértem, hogy nem hiszel nekem, de gondolkozz el az ajánlatomon.

– Elmész magadtól, vagy hívjam a biztonságiakat?

Frank előrelépett és ütésre emelte az öklét, de Robert elkapta a csuklóját.

– Ne merje megütni! – mondta fenyegető hangon. – Már nincs egyedül.

Sally is harcra készen állt. Volt vőlegénye azért tudott New Yorkban lekenni neki egy pofont, mert ledermedt a döbbenettől, most viszont akár egyedül is szembeszállt volna vele.

– Mindent értek – Frank rekedten suttogott. – Olvastam ugyan, miket művelsz, de nem hittem el. Most a saját szememmel láthatom, hogy minden szó igaz, sőt nem éred be csupán az egyik Hunttal.

– Elég! – Sally ellépett Robert mellől, és két kezét lazán felemelve támadóállásba helyezkedett. – Takarodj innen, mielőtt mindenki szeme láttára földhöz váglak.

– Jó, elmegyek, de nem hagyom ennyiben.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5., 2/1., 2/2., 2/3.

Az evőeszköz hangos csörrenéssel csúszott izzadságtól nedves ujjai közül a tányérjára. Hirtelen rádöbbent, hogy nem ő, hanem Elisabeth élt át hasonlót, az éjjel olvasta a naplójában, amikor azt kereste, hol tart. Szépanyja részletesen beszámolt róla, mekkora hatást váltott ki belőle az éppen szeretett férfi fivére. Sally eltökélte, hogy bármilyen unalmas, legalább eddig a részig betűről betűre elolvassa a naplót.

– Mi van veled? – Mintha víz alól hallotta volna Roger hangját.

– Semmi – Először alkalmazta azt a mosolyt, amit néhány napja gyakoroltattak vele, és megnyugodva tapasztalta, hogy mindenkit sikerült megtévesztenie. – Csak elbambultam azon, hogy hasonlíthat két ember ennyire egymásra. Mintha ikrek lennének.

– Ezt már sokan mondták, pedig én csak decemberben leszek harmincnégy, a bátyám meg már januárban betöltötte. – David megjátszott sértettséggel húzta el a száját.

– Nem mindegy? – ugratta Robert. – Ha holnap elpatkolunk, mindkettőnk sírjára harmincnégyet írnak.

Sally megborzongott, de hamar visszazökkent a szerepébe. Újra kézbe vette az evőeszközt és igyekezett odafigyelni az öccsére, aki lelkesen ecsetelte, milyen jól járt azzal, hogy Frank kirúgta.

– Most te jössz – jelentette ki végül. – Gondolom, rengeteg dolog történt veled, amióta nem találkoztunk, de még semmit nem meséltél.

– Lehet, hogy kiábrándítóan hangzik, de nincs sok mondanivalóm. Délelőttönként gyorstalpalón színészetet tanulok, délután táncórára megyek, onnan meg rohanok a konditerembe.

– Velem ellentétben mindig élvezted az edzéseket.

– Igen, de az izmaim elszoktak tőle.

– Majd visszaszoknak.

– Tudom, de egyelőre mindenem sajog, és ha végre magamra csukhatom a szobám ajtaját, tükör előtt gyakorolok.

– Szívesen segítek – ajánlkozott David.

– Köszönöm, de nem hiszem, hogy helyes lenne. Ha bármelyikünk bemenne a másik szobájába, könnyen azt hinnék, hogy igazat írtak rólunk.

– Nem mindegy? – szólt közbe Robert. – David ötlete jó, csak azt tartom baromságnak, hogy magázódtok.

– Ezen könnyen lehet változtatni – Sally a színész felé emelte a poharát.

Hunt viszonozta a mozdulatot és ültében meghajolt a lány felé.

– Robertnek igaza van – mondta aztán. – A jó hírünknek lőttek, mielőtt találkoztunk, a filmnek viszont csak használ, ha a forgatás előtt összeszokunk.

– Rendben – adta meg magát Sally. Baljós előérzetei egyre erősödtek, ahogy egyik Huntról a másikra nézett. Elemi erővel tört rá a felismerés, hogy Elisabeth titka igenis létezik, és mielőbb meg kell fejtenie.

Alig várta, hogy véget érjen a vacsora, és a laptop elé ülhessen. Fárasztó nap állt mögötte, másnap se számíthatott pihenésre, mégis úgy döntött, nem kíméli magát, és akár az egész éjszakát a talánynak szenteli. Csakhogy akármilyen késő volt, a többiek annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy a desszert után kiültek a teraszra.

Sally hátradőlt a kényelmes karosszékben és jólesően szívta be a kissé hűvös éjszakai levegőt. Örült, hogy csak a hangulatlámpákat kapcsolták fel, mert így legalább a vonásaira nem kellett ügyelnie. Csendesen meghúzódott a félhomályban és úgy tett, mintha a beszélgetésre figyelne, a gondolatai azonban messze kalandoztak.

Nem hitt a reinkarnációban, fel se merült benne, hogy szépanyja lelke beköltözött a testébe. Az, hogy hasonlít rá, csupán a véletlen műve, mint ahogy az is, hogy összetalálkozott a Hunt fivérekkel. Ezen hosszan eltöprengett. Tényleg minden véletlen?  Elisabeth ötven évvel a születése előtt írta neki a naplóban talált levelet. Megálmodta, hogy lesz egy hasonmása, aki nála bátrabban néz szembe a kihívásokkal.

És hirtelen ott állt előtte Elisabeth teljes életnagyságában. Olyan volt, mint aki az ágyból ugrott ki. Egyik kezével fázósan összehúzta bokáig érő fehér hálóingére terített vállkendőjét, a másikkal hátralökte hosszú, kibontott haját. Barna szemei lelkesen csillogtak, és a lány feszült figyelemmel várta szépanyja utasításait.

– Sally, ébredj!

Kellemes, mélyen zengő hang szólt hozzá, és – bár Elisabeth nem mozdult a helyéről – valaki megrázta a vállát. A szégyentől a haja tövéig elvörösödve jött rá, hogy elaludt.

– Sajnálom – hebegte.

– Inkább nekünk kell elnézést kérnünk tőled – Robert résztvevően nézett rá. – Nagyon fáradt lehetsz, mi meg itt dumálunk ahelyett, hogy valamelyikünk hazavinne.

– Majd én – állt fel David. – Úgy is egy helyen lakunk.

Bármennyire szerette volna, Sally aznap már képtelen volt a naplóval foglalkozni A kocsiban újra elaludt, a szobájába érve pedig ellenállhatatlan erővel vonzotta az ágy. Másnap és harmadnap se járt jobban. A nappaljait betáblázták, este pedig megjelent David, hogy ígéretéhez híven átvegye vele, amit megtanult.

A lányban teljesen feloldódott a feszültség. A színész kiváló tanárnak bizonyult, türelmesen kigyakorolt vele minden mozdulatot, és a dicsérő szavakkal se fukarkodott.

– Ralphnak igaza van – állapította meg. – Született tehetség vagy. Arra, amit néhány nap alatt megtanultál, másoknak hónapokat adnak. Na, most sírd el magad!

– Az nem megy, pedig rengetegszer próbáltam.

– Egyáltalán nem nehéz. Figyelj, megmutatom – David szeme bepárásodott, és két könnycsepp gördült végig az arcán. – Ennyi az egész.

– Neked – Sally lemondóan legyintett. – Meg kell kérni Donaldot, hogy írja át azt a részt, amikor Grace sírva fakad.

– Semmivel nem veszed rá.

Egész este ezt gyakorolták, a lány erősen koncentrált, mégsem jutottak eredményre.

– Elmúlt éjfél – nyögte kimerülten. – Mindjárt elbőgöm magam a fáradtságtól.

Hunt felnevetett.

– Az is valami, de nem az igazi. Most hagylak pihenni, de ha kell, a hátralévő időben csak ezt gyakoroljuk.

Erre szerencsére nem volt szükség, mert másnap este Sallynek végre sikerült sírva fakadnia. David annyira örült ennek, hogy rendelt egy üveg pezsgőt.

– Nem lesz feltűnő? – aggodalmaskodott a lány.

– Dehogynem, de nem érdekel. Ezt a sikert meg kell ünnepelnünk, legközelebb pedig megtanítalak csókolózni.

– Azt már nem! – Sally tiltakozása őszinte volt. Maga sem tudta már, melyik Hunthoz vonzódik inkább, és úgy gondolta, végképp összezavarodna, ha Robert után az öccse csókját is megízlelné.

David könnyedén felnevetett, legbelül azonban majd szétvetette a feszültség. A csókjelenetekkel sose volt gondja, bár házassága előtt időnként előfordult, hogy a felvétel után partnernőjével az ágyban kötött ki. Miután elvette Sharont, többé nem vegyítette a munkát a magánélettel, ám most gyökeresen megváltozott a helyzet. Félig-meddig elhatározta ugyan, hogy elválik, így a házassága nem jelentett többé akadályt, viszont szem előtt kellett tartania, hogy bármennyire kívánja Sallyt, tekintettel kell lennie a bátyjára.

– Nyugi, nem teperlek le – nyugtatta Sallyt. – Azért kell gyakorolnunk, hogy minél kevesebbszer kelljen elismételnünk a kamerák előtt.

A lány riadtan nézett maga elé. Az utóbbi időben elméletben elég sokat megtudott a forgatás részleteiről, de arra nem mert rákérdezni, hogyan veszik fel a csókjelenetet. Ettől már akkor pánikba esett, amikor elolvasta a forgatókönyvben a részletes utasításokat, mégis remélte, hogy az egészet csak mímelnie kell.

– Azt hittem, elég, ha úgy teszünk, mintha csókolóznánk.

Hunt indulatosan felkapta az asztalon heverő forgatókönyvet, kikereste az ominózus jelenetet, és a lány orra elé dugta.

– Elárulnád, hogyan?

– Fogalmam sincs, de azt hittem, te tudod.

– Persze, hogy tudom: sehogy – David felemelkedett a fotelból, átült Sally mellé a kanapéra, és biztatóan a vállára tette a kezét. – Emiatt nem kell idegeskedned. Rengeteg gyönyörű nővel kellett már csókolóznom, de a forgatáson kívül egy ujjal se nyúltam hozzájuk. Téged is végigcsókol majd fél Hollywood.

– Miért tennék? Ha befejezzük ezt a filmet…

– Jön a következő.

– Nem.

Hunt a hajába túrt. Minél többet időzött Sallyvel, teste annál inkább követelte a beteljesülést, ezért még a forgatás előtt ki akarta próbálni, képes-e leállni. Belegondolni is rossz volt, mihez kezd, ha nem. Visszahúzta a kezét, és hátradőlt, mert attól tartott, különben azonnal elkezdi a csókjelenet próbáját.

– Nem lesz következő film – makacskodott tovább a lány. – És igazi csók se lesz. Szólok Donaldnak és Ralphnak, hogy oldják meg másképp.

– A film egyik csúcspontját? Ilyen szélesvásznú baromságot még életemben nem hallottam. Ki akarod röhögtetni magad?

– Nem, de… – Sally felsóhajtott. – Neked ez sose okozott gondot?

– Egyszer, amikor Tom O’Briannel kellett smárolnom.

– Tessék?

– Egy homokos párt alakítottunk, állítólag nagyon hitelesen. Mivel mindketten a nőkhöz vonzódunk, meglehetősen nehezen ment.

– El se tudom képzelni, hogy egy nővel csókolózzak.

– Pedig előfordulhat – David felemelte a mutatóujját. – Ne mondd, hogy nem lesz következő film, mert nincs igazad. Hamarosan belátod, hogy egy csók nem jelent semmit. Most viszont fejezzük be a vitát és ünnepeljük meg, hogy képes vagy bármikor elsírni magad.

Meghozták a pezsgőt. A lánynak nem volt kedve inni, de a férfi jókedvét se akarta elrontani, ezért megjátszott örömmel átvette a felé nyújtott poharat és belekortyolt. Még mindig a csókon járt az esze. Biztos volt benne, hogy ha David fölé hajol, teste azonnal reagál, és abban is, hogy a férfi ezt észreveszi.

Egész éjjel ezen tépelődött. Néhány napja még a legjobb úton haladt afelé, hogy fülig beleszeressen Robertbe, most meg vigyáznia kellett, nehogy az öccsének feltűnjön a vonzódása. David ráadásul jogilag nős volt, bár nem élt együtt a feleségével, sőt el akart válni tőle. Ezt pezsgőzés közben mondta el Sallynek.

– Azért költöztem ide, és nem Roberthez, mert egyedül akartam maradni a gondolataimmal.

– Még mindig szereted?

– A kisfiamat szeretem, érte mindenre képes lennék. Sharon iránt már régen csak szánalmat érzek, ez tartott mellette az utóbbi években.

– Visszamész hozzá? – Sally ezt baráti kérdésnek szánta, a hangja mégis árulkodóan megremegett.

– Nem – Hunt révetegen nézett maga elé. – Ma végre eldöntöttem, hogy elválok tőle. Egyszerűen nem bírom az örökös gyanúsítgatásait és azt, hogy akárhányszor hazamegyek, részegen találom. Holnap elmegyek Roberthez és megkérem, hogy intézze el a formaságokat. A fiamat is elhozom abból a fertőből.

– Miért nem hoztad máris magaddal? Borzalmas lehet neki az anyjával.

– Otthont akarok neki teremteni, ahol biztonságban érzi magát. Erre egy szálloda alkalmatlan, és a forgatásra se vihetem magammal, de szereztem egy nagyszerű nevelőnőt, akit törődik vele. Minden nap beszélünk és tudom, hogy Davie jól van.

– Nem látogatod meg?

– Nem akarom összezavarni. Egyszer odamentem, aztán napokig sírt utánam.

Sallyt hajnalig ébren tartotta ez a beszélgetés. Vajon miért öntötte ki neki David a szívét? Újabban sokat voltak együtt, de egyetlenegyszer se tűnt úgy, mintha viszonozná a vonzalmát, sőt minden szavával, mozdulatával azt sugallta, hogy csupán baráti érzéseket táplál iránta. Csakhogy a lány nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a válásról és a kisfia iránti aggodalmáról előbb beszélt vele, mint a bátyjával. Lehet, hogy mégis akar tőle valamit, és ezzel jelezte, hogy szabad az út? David remek színész, könnyen elhitetné bárkivel, hogy szereti. Régebben – ezt Robert mesélte – csak úgy falta a nőket, és könnyen elképzelhető, hogy vissza akar térni a régi életéhez.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5., 2/1., 2/2.

Hét után néhány perccel hagyta el a szobáját. Ahogy átszaladt a hallon, az újságosnál megakadt a szeme egy magazin címlapján. Néhány nap alatt kénytelen volt hozzászokni, hogy mindenhol saját magát látja, ezúttal azonban egy férfi is állt mellette, pontosabban együtt léptek ki a szállodából. Mivel a kocsi már várta, nem volt ideje bámészkodni. Sietve a táskájába gyömöszölte az újságot, és csak a hátsó ülésen vette elő újra. A férfi a megszólalásig hasonlított Robertre, csak a szeme volt kék, és erős szálú, sötétbarna haja rendetlenül a nyakába lógott. Sally biztos volt benne, hogy egyetlenegyszer se futottak össze a bejáratnál, tehát a fotó csakis hamisítvány lehetett. Felháborodása a képhez tartozó cikk láttán a végsőkig fokozódott. Azt merészelték leírni, hogy alaposan összemelegedett leendő partnerével, David Hunttal.

– Ralph! – sikította a telefonba. – Láttad ezt a förtelmet?

– Persze, hogy láttam. Mivel David is abban a szállodában lakik, számítottam rá.

– Micsoda? Erről én miért nem tudtam?

– Azt hittem, Robert elmondta.

– Csak annyit közölt, hogy az öccse szállodába költözött. Ez most mindegy. Meg kell cáfolni ezt a förtelmet.

– Fölösleges, senki nem hinne nekünk.

– Akkor beperlem őket.

– Megteheted, de nem ajánlom.

– Miért? Megnyerném.

– Kétségtelen, de mire kitűzik a tárgyalás időpontját, legalább egy tucat lapot perelhetsz, és minden szabadidődet különböző bíróságokon töltheted. David is dühös, de neki esze ágában sincs marhaságokon törni a fejét.

– Mi lenne, ha máshova költöznék?

– Utánad mennének, mert nekik is élniük kell valamiből. Nyugodj meg és tedd a dolgodat.

Robertnek is ez volt a véleménye, de ő legalább megígérte, hogy este érte megy és nyugodt körülmények között megbeszélik az egészet.

Sally csüggedten dőlt hátra az ülésen. Egy mocskos rágalom kellett ahhoz, hogy hajlandó legyen találkozni vele a férfi, aki néhány hete csupa figyelmesség volt iránta. Ebben a pillanatban úgy érezte, jobb lett volna Franknek megbocsátani. New Yorkban ugyan nem volt valami eseménydús az élete, de elégedett volt és nem irkáltak róla összevissza mindenféle hazugságot.

Csalódottsága ellenére örült, hogy láthatja Robertet, és ez egész napi munkáján meglátszott. Lelkesen ismételgette tanára szavait és mozdulatait, délután pedig olyan keményen edzett, hogy minden porcikája belesajdult. Még az se keserítette el, hogy áramszünet volt a szállodában, amikor késő délután holtfáradtan hazaért. Átvette a kulcsát, aztán szó nélkül nekivágott a véget nem érő lépcsőknek. A harmadikon szinte a semmiből toppant elé egy férfi. Mindketten úgy rohantak, hogy képtelenek voltak kitérni egymás elől, így a lány az idegen mellkasának ütközött, majd hanyatt lezuhant a lépcsősoron.

Estében igyekezett a vállai közé szorítani a fejét, és miközben két karjával tompította az ütéseket, ügyesen átfordult. Megállni ugyan csak a fordulóban tudott, de alig ütötte meg magát. Gondolatban sokadszor köszönte meg apjának, hogy beíratta egy önvédelmi tanfolyamra, ahol többek között esni is megtanították.

– Fel tud állni? – A férfi, akivel összeütközött utána rohant, és aggódva hajolt fölé. Sally felnézett rá és a döbbenettől tátva maradt a szája. Miért éppen David Huntba kellett belebotlania?

– Semmi bajom – mondta szárazon és elfordította a fejét, hogy kikerüljön az igéző, kék szempár bűvköréből.

Felállt, leporolta a ruháját és újra neki akart veselkedni a lépcsőknek, de Hunt elkapta a karját.

– Várjon egy kicsit – A hangja ugyanolyan lágy volt, mint a filmeken.

– Sietnem kell.

– Akkor is szeretnék bocsánatot kérni. Összetörhette volna magát.

– De nem tettem. Most pedig megyek, mielőtt valamelyik paparazzo észreveszi, hogy a lépcsőfordulóban enyelgek magával.

David savanyúan elmosolyodott, de nem engedte el a lány karját.

– Ezek szerint maga is olvasta. Higgye el, engem is dühít, de nem tehetünk ellene semmit. Az ilyesmi a szakma velejárója, majd megszokja.

Sally a karját tartó kreol ujjakra nézett és meleg borzongás futott végig a gerincén. „Úgy látszik, a Huntok különös hatással vannak rám.” – gondolta maró öngúnnyal.

– Lekötelezne, ha elengedne.

– Elnézést – David színpadiasan meghajolt, és közben lefegyverzően mosolygott. – Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett megismerkednünk.

Sally bólintott, aztán sietve elfordult és folytatta útját. A szíve a torkában dobogott, képtelen volt egyenletesen lélegezni, ezért csatakosra izzadva, zihálva ért fel a huszadikra.

Mivel még mindig áramszünet volt, nem tudta bekapcsolni a hajszárítóját. Törölközővel a fején, tanácstalanul állt a szekrény előtt és a ruhái között válogatott. Elfelejtette megkérdezni Roberttől, hova mennek, ezért azt se tudta, mit vegyen fel.

– Elhozlak a házamba – világosította fel a férfi, amikor felhívta, és rákérdezett. – Itt nyugodtan beszélgethetünk, és nem kell attól félned, hogy a firkászok mindkét Hunttal összehoznak. Gondolom, az öcséddel is szívesen találkoznál.

– Persze, már nagyon hiányzik.

– Te is neki. Kapj magadra valami kényelmeset, félóra múlva várlak az előcsarnokban.

Reggel és most is fájón szenvtelen volt a hangja, mintha nem ugyanaz az ember lenne, akivel Donald estélyén és New Yorkban találkozott. Az arca és a tekintete is közönyös maradt, amikor találkoztak, pedig Sally mélyen dekoltált, combközépig érő királykék ruhát vett fel, és az arcát nagy gonddal festette ki. A haja ugyan még nedvesen csillogott, mégis káprázatos jelenség volt, ahogy magas sarkú szandáljában letipegett a lépcsőn.

– Örülök, hogy látlak – Hunt hűvösen kezet nyújtott, aztán kiterelte az ajtón.

– Mi a fene történt veled? – tört ki a lány a kocsiban. – Annyira megváltoztál, hogy rád se ismerek.

Robert végre elmosolyodott.

– Nem történt semmi azon kívül, hogy beléptél a sztárvilágba.

– Ennek ellenére az maradtam, aki voltam és nem óhajtok megváltozni. Egyébként te akartad, hogy aláírjam azt a rohadt szerződést.

– Igen, és örülök, hogy megtetted – A tekintete szinte simogatott, ahogy egy piros lámpánál Sallyre nézett. – Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem. Úgy gondoltam jobb, ha békén hagylak, amíg megismerkedsz az új környezeteddel.

– Csodás! Ezek szerint merő figyelmességből hagytál magamra. Olyan volt ez a hét, mintha légüres térben élnék.

– Ne túlozz! Ralph gondoskodott róla, hogy ne unatkozz.

– Így igaz, de ettől függetlenül felhívhattatok volna. Napok óta nem tudom még azt se, mi van Rogerrel.

Hunt sebességbe tette a kocsit, aztán gyengéden végigsimított a lány combján.

– Elismerem, hibáztam és elnézést kérek, de azt hittem, így lesz a leghelyesebb. Az öcséd remekül van és azért nem hívott, mert megkértem, hogy ne zavarjon.

– Megható! Hívott a húgom, az anyám, csak azzal a testvéremmel nem beszélhettem, aki itt van a közelemben és persze azzal se, aki rávett erre az egész őrületre. Honnan vetted, hogy jól érzem magam ismeretlenek társaságában?

– Már mondtam, hogy tévedtem. Ha akarod, minden este eljövök érted.

– Csak akkor, ha én akarom? Te mit gondolsz erről?

– Azt, hogy legszívesebben nemcsak az öcsédet, hanem téged is beköltöztetnélek a házamba, de adnunk kell a látszatra. És azt is gondolom, hogy abba kéne hagynunk ezt a veszekedést.

Hatalmas kovácsoltvas kapu tárult ki előttük, és Hunt habozás nélkül behajtott rajta. Már szürkült ugyan, de ahhoz még elég világos volt, hogy a lány megcsodálhassa a parkot, amin keresztülmennek és a közepén álló hatalmas házat.

– Ez a tiéd?

Olyan meglepett volt a hangja, hogy a férfi elnevette magát.

– Igen – bólintott. – Huszonöt szoba van benne, bőven akadna hely számodra is.

Sallyt ugyanaz a borzongás járta át, mint délután David közelében. Újra megállapította, hogy a fivérek akár ikrek is lehetnének. Ezen annyira elgondolkozott, hogy észre se vette, hogy megálltak és Robert őt nézi.

– Káprázatosan nézel ki – suttogta, és fölé hajolt. Szája először csak finoman érintette az ajkát, a következő pillanatban azonban magához rántotta, és olyan szilajsággal csókolta meg, mint az estélyen. Sally a vállába kapaszkodott, mert úgy érezte, elmerül vágyai örvényében. Hunt ugyanolyan hirtelen vetett véget a csóknak, mint ahogy belekezdett. A lány mindössze annyit érzékelt, hogy eltolja magától és visszahúzódik a vezetőülésre.

– Megőrülök érted, de nem dönthetlek hanyatt a saját házam előtt– zihálta

A lány elmosolyodott. Az első pillanattól vonzódott Roberthez, és egyáltalán nem érdekelte, hol vannak.

– Bemegyünk? – kérdezte.

– Előbb higgadjunk le – Mutatóujjával végigsimított Sally arcán.

Hosszú percekig ültek egymás mellett némán, mire kiszálltak a kocsiból. Sally valami fura kábulatban érezte, hogy a férfi a derekára csúsztatja a kezét, miközben bevezeti a házba.

– Jó estét – köszöntötte őket egy kövérkés, középkorú asszony az ajtóban.

– Magának is, Mary – mosolygott le rá Robert, majd a lányra mutatott. – A kisasszony Sally Jamison.

– Ráismertem a képeiről – Érdeklődve, de cseppet sem tolakodóan nézett végig Sallyn. – Mr. Jamison tíz perce ért haza.

A lány a szája elé kapta a kezét, nehogy hangosan felnevessen. Hiába járt neki a megszólítás, mulatságos volt hallani, hogy öccsét urazzák.

– Az étkezőben várjuk, legyen szíves szóljon neki – Hunt átvágott a nappalin, kinyitott egy ajtót és betuszkolta a lányt.

Hatalmas, puhán süppedő szőnyegen lépkedtek a terített asztal felé. A bárpultnál egy férfi állt és éppen italt töltött magának, de az ajtónyitásra megfordult. Majdnem elejtette a poharat meglepetésében, a lány pedig krétafehérre sápadt.

– Mivel megjelent az első közös fotótok úgy gondoltam, ideje megismerkednetek.

– Kedves ötlet, de már találkoztunk – David egy szemvillanás alatt magához tért. Legmegnyerőbb mosolyát elővillantva az asztalhoz lépett és letette a poharát.

Robert kérdőn nézett Sallyre, de az csak bólintani tudott. Dermedten várta, hogy a színész közelebb jöjjön, és üdvözlésként felé nyújtotta remegő kezét.

– Örülök, hogy tényleg nincs semmi baja – David meghajolt, ajkával finoman megérintette a kis kezet, majd újra a bátyjához fordult. – Sikerült lelöknöm Sallyt a lépcsőn. Fél emeletet zuhant.

– Egy szóval se említetted – Robert hangjában egyszerre bujkált aggodalom és szemrehányás. – Akár össze is törhetted volna magad.

– Lehet, de sikerült megúsznom – Sally torka annyira kiszáradt, hogy alig volt képes kinyögni ezt az egyszerű mondatot.

– Mi történt veled már megint? – hallatszott Roger hangja az ajtóból. A lány talán még soha nem örült ennyire az öccsének. Megpördült, és a karjába vetette magát.

– Annyira hiányoztál!

– Te is nekem, nővérkém. Szóval honnan estél le?

– Áramszünet volt, ezért gyalog kellett felmennem az emeletre. David éppen akkor ment le, összeütköztünk és visszagurultam a fordulóba. Ennyi az egész.

– Neked. David nyilván frászt kapott, te meg elfelejtetted megemlíteni, hogy bárhonnan képes vagy sértetlenül lezuhanni. Apánk rendőr volt, és ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian eljárjunk önvédelmi edzésekre – fordult a két Hunthoz. – Engem és a húgomat mindig laposra vertek, de Sally annyira tehetséges volt, hogy egymás után nyerte a versenyeket.

– Nem lesz szüksége dublőrre – David láthatóan megkönnyebbült attól, hogy a lánynak meg se kottyant az esés. – Lovagolni is tud?

– Sose voltam még ló közelében. Attól a résztől egy kicsit félek.

– Elég, ha megtanul rá felmászni és tesz néhány lépést, a többit a stúdióban elintézik – A fiatalabb Hunt szinte átfúrta a tekintetével. Sally úgy érezte, mintha pőrére vetkőzve állna előtte és zavarában csak bólintani tudott.

– Ha már ilyen szépen összejöttünk, akár asztalhoz is ülhetünk – Robert megnyomott egy kis gombot a falon. – David, töltenél valamit nekünk is?

Sally roppant kínosan érezte magát. Elöntötte a forróság, akárhányszor Robertre vagy az öccsére nézett, és hiába próbált a remek vacsorára összpontosítani, alig néhány falatot tudott leerőltetni a torkán. Olyan érzése támadt, mintha valamikor nagyon régen már átélte volna ezt a helyzetet. Látta magát hosszú, bő ruhában, magasra tornyozott frizurával, amint két nagyon hasonló férfi között áll.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5., 2/1.

Becky ezúttal nem következtetett helyesen, ugyanis Robert minden fáradtsága ellenére este felhívta Sallyt. Bár nem találkozott Dianne-nel, halálhíre mélyen megrendítette.

– Rogertől hallottam – mondta. – Azért hívtam, hogy megmondjam, akár holnap munkába állhat nálunk, de a temetés előtt természetesen nem kell idejönnie. Nagyon sajnálom, Sally.

– Köszönöm.

­– Beszéltem Ralphfal. Örül, hogy aláírtad a szerződést és szeretné, ha minél előbb Los Angelesbe repülnél.

– Azt mondtad, csak egy hónap múlva kezdődik a forgatás.

– Így is van, de addig meg kell tanulnod néhány dolgot. A tehetség sajnos nem elég, ezért Ralph szerez néhány tanárt, akik foglalkoznak veled.

A lány felsóhajtott. Előző este még örült volna, hogy maga mögött hagyhatja New Yorkot, most azonban anyja mellett akart maradni. Már eldöntötte, hogy néhány hétre hozzá költözik.

– Mikor kell indulnom? – kérdezte.

– A temetés előtt semmiképpen, utána anyádat is magaddal hozhatod. Amíg tanulsz, jól ellesz az én anyámmal.

– Nagyon rendes tőled, hogy gondoskodni akarsz rólunk. Nem tudom, hogyan köszönjem meg.

– Mondj igent.

– Azt már megtettem, az utazásról pedig anyával kell beszélnem. Nem biztos, hogy ezt akarja.

Maureen hallani se akart róla, inkább átköltözött Beckyékhez, a saját házát meg áruba bocsátotta. Sallyt bántotta egy kicsit, hogy gyerekkori otthonát eladják, de belátta, hogy a másik ház sokkal nagyobb és modernebb.

– Mi úgy is elmegyünk – vont vállat Roger. – Így legalább nem kell kétfelé rohangálnunk, ha hazajövünk látogatóba.

„...Lelkem legmélyéig hatolt a pillantása, úgy éreztem, még a gondolataimba is belelát. Ez már akkor így volt, amikor a házunk előtt kecsesen leugrott a lova hátáról. Épp odakint álltam, és azonnal beleszerettem...”

Elisabeth tizenhat éves volt, amikor ezt leírta, de Sally már több „ellenállhatatlan férfiról” olvasott, mint amennyit ő huszonhat év alatt látott. Hatalmasat ásított, és közben azon tűnődött, miért kell neki végigolvasnia ezt a romantikus maszlagot.

– Öreglány, akárhány szépfiúba szerettél bele első látásra, végül hozzámentél a szépapámhoz – mormolta fennhangon. – Légy szíves, hagyj aludni.

Kikapcsolta a gépet és visszamászott a hatalmas ágyba. Szépanyja egy ideje békén hagyta, ő pedig lassan elfelejtkezett a naplóról. A költözés, Dianne halála, végül pedig a film miatt tulajdonképpen ideje se volt rá.

Egy hete érkezett meg Los Angelesbe. Gould egy luxusszállodában bérelt lakosztályt két szobával, nappalival és terasszal, de úgyszólván csak az éjszakáit töltötte itt. Alig kapta be a reggelijét, máris felszóltak a recepcióról, hogy kocsi várja az épület előtt. Eleinte remélte, hogy megmutatják neki a várost, de hamar rá kellett jönnie, hogy erre senki nem veszi a fáradságot. Annyit ismert meg belőle, amennyire egy Limuzin hátsó üléséről lehetősége volt, vagyis nem sokat.

Idefelé, a repülőn Rogerrel végig az új életükről beszélgettek. Sajnálták, hogy anyjukat nem tudták rábeszélni az utazásra, ugyanakkor mindkettőjüket eltöltötte a várakozás izgalma. A fiatal ügyvéd a hirtelen elé táruló határtalan lehetőségekről ábrándozott, nővére meg azon tűnődött, mi mindent kell megtanulnia, mire a kamerák elé állítják.

– A színészek évekig tanulják a csíziót – biztatta öccse. – Örülj, hogy megúszod néhány héttel és gondolj arra, hogy nekem be kell bifláznom az állam törvényeit. Te már a következő filmeden dolgozol, mire én végzek.

Sally elmosolyodott. Öccse mindig tele volt nagy tervekkel, jellemző volt rá, hogy már a következő filmről beszélt, holott még az elsőt se kezdték el. Az is Roger egyéniségéhez tartozott, amilyen lazán a nővére következő néhány hetét előrevetítette. Úgy beszélt róla, mintha csupán egy verset kellene bemagolnia, holott ennél jóval többről volt szó.

Ha Sally azt hitte, tud beszélni, csalódnia kellett. Kiderült, hogy a kiejtése pocsék, rosszul gesztikulál, a mimikája pedig szóra se érdemes. Már a második napon Lisa Doolittle-nek érezte magát, ahogy megpróbálta tanára után mondani az egyszerű mondatokat, s ez még csak a kezdet volt. Annak ellenére, hogy áttáncolta Donald estélyét kiderült, hogy nem tud táncolni. Ezt a „hiányosságát” szívesen pótolta, az ellen azonban hevesen tiltakozott, hogy a táncórák után eljárjon egy konditerembe.

– Feladom – mondta Gouldnak vacsoránál. – Keressetek mást helyettem.

– Szó se lehet róla – tiltakozott a rendező. – Még több mint három heted van.

– Ennyi idő alatt nem lehet megtanulni egy szakmát.

– Az a véredben van, csak néhány technikai részletet kell tökéletesíteni. A tanáraid messzemenően elégedettek veled.

Sally megtette, amire képes volt. Két tanár nyúzta egész délelőtt, utána táncórára és konditerembe küldték, este pedig a szobájában gyakorolta tükör előtt a számára idegen mozdulatokat. Éjfél felé elővett egy magnót, és részleteket olvasott fel a szerepéből. Egyre jobban ment, mégse volt elégedett.

Alig aludt el, amikor hosszú szünet után újra megjelent Elisabeth. Nem a szokásos ruháját viselte, hanem hosszú, fekete köpenyt, a fejét pedig kámzsa fedte, ezért első pillantásra nem lehetett ráismerni. Aztán felemelte a fejét, és könnyben úszó tekintetét egyenesen szépunokájáéba mélyesztette.

– Fejtsd meg a titkot! – Csak a hangja volt parancsoló, arckifejezése egyetlen hatalmas könyörgésnek látszott. – Olvass és tudd meg időben, amit nekem csak túl későn sikerült.

Sally verítékben úszva ült fel az ágyban. Semmi kedve nem volt engedelmeskedni, de valami rejtélyes erő kényszerítette, hogy táskája mélyéről végre elővegye az utazás előtt vásárolt laptopot.

– Pár mondat, és abbahagyom – biztatta magát. – Csak tudnám, hol a fenében tartottam.

Tűnődve böngészte a naplót, és jó pár perc beletelt, mire megtalálta azt a részt, ahol abbahagyta az olvasást.

– Lefogadom, hogy megint beleszeretsz valakibe. Sajnálhatod, hogy nem az én koromban születtél.

Úgy tűnt, a fiatal Elisabeth minden jóképű férfiba beleszeretett, de – legalábbis naplóiból ez tűnt ki – szülei a legtöbb kapcsolatot ellenezték. Sallyt végtelenül fárasztották ezek a történetek, tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy szépanyja megelégszik annyival, ha néhány oldalt elolvas. Mint mindig, ezúttal is hamar megunta, de hiába volt fáradt, nem tudott újra elaludni. A férfiakra gondolt, akikről szépanyja írt, és azokra, akik az ő életén rohantak át.

Joe volt az első, és kapcsolatuk nem tartott tovább néhány hónapnál. Az egyetemen ismerkedtek meg, és miután apját lelőtték, Sally nyersen közölte a fiúval, hogy abbahagyja a tanulmányait. Ettől ugyan még találkozhattak volna, de a feldúlt lány minden közeledést visszautasított, s mire végre felhívta, Joe telefonját az új barátnője vette fel.

Frank volt a következő. Ami köztük történt, azt mindennek lehetett nevezni, csak szerelemnek nem, Sallyt mégis sokáig kielégítette. Akkor döbbent rá, hogy valami hiányzik az életéből, amikor megismerte Robertet, de ezt még önmagának is csak azután vallotta be, hogy elhagyta New Yorkot. Elsősorban Hunt miatt írta alá a szerződést.

Azt remélte, ha Los Angelesbe utazik, rendszeresen találkoznak majd, de nem így történt. A férfi kiment értük a repülőtérre, de miután hármasban megebédeltek a szállodában, sietve elköszönt és Rogert is magával vitte. A lány azóta egyiküket se látta, és telefonon is ritkán beszéltek. Öccse kitűnően érezte magát új helyén, Robert és apja maximálisan elégedettek voltak vele, de – mivel Sallynek is rengeteg dolga akadt – mindez azt eredményezte, hogy napokon át nem hallottak egymásról.

Sally hanyatt fekve bámulta a mennyezetet. Húga szerint csupa jó várt rá Los Angelesben, de eddig még csak a nehézségek mutatkoztak. Egy ismeretlen város tele idegen emberekkel és rengeteg feladattal. Ebben a pillanatban úgy érezte, sose szokja meg, és az első géppel hazarepül New Yorkba.

– Nem lehet – figyelmeztette önmagát. – Aláírtam a papírokat, most már végig kell csinálnom.

Felállt, kiment a teraszra, és a korlátnak támaszkodva lenézett a városra. Innen, a huszadik emeletről nem tűnt másmilyennek, mint akármelyik nagyváros. Kocsik jöttek-mentek, reklámfények villództak, hangyányi emberek sétálgattak az utcák kusza összevisszaságában. Akár New York is lehetett volna, de nem az volt.

Sally szemébe könnyeket csalt a magányosság és az önsajnálat eddig ismeretlen érzése. Noha senkinek nem nyilatkozott, a lapok mégis rengeteg cikket közöltek róla, mint Ralph Gould legújabb felfedezettjéről, és a fényképei is egyre-másra jelentek meg az újságokban. Vaku villant, ha kilépett a liftből, sőt még a szálloda éttermében is lefotózták, ezért két napja a szobájában evett. Úgy tűnt, csak azok hagyják békén, akiknek a társaságát hiányolta.

Esténként váltott néhány e-mailt az otthoniakkal, de nem árulta el, mennyire elveszettnek érzi magát. Soha életében nem panaszkodott, és nem is akart hozzászokni, ezért csak a tanulmányairól számolt be. Becky szomjazott a sztárokról szóló hírekre, és mélységesen csalódott, hogy nővére még egyetleneggyel sem ismerkedett meg, sőt Hollywoodban sem járt.

„Kérd meg Gouldot, hogy legalább egyszer vigyen el. Nem hiszem, hogy téged nem érdekelnek azok a szuper stúdiók.” – írta.

„Az egész filmezésből az érdekel a leginkább, de még városnézésre sincs időm. Türelmesnek kell lenned, húgocskám, mert stúdiót csak a kinti forgatás után láthatok.”

„Legalább David Huntnak bemutathatnának. Ezt Robert is el tudja intézni.”

„Se őt, se Rogert nem láttam a megérkezésünk óta. Próbáld megérteni, hogy az, amit te ragyogó álomvilágnak hiszel, valójában kemény munka.”

Becky estéről estére türelmetlenebbé vált. Különösen az ütött szöget a fejébe, miért nem jelentkezik Robert. Szerinte legalább esténként meg kellett volna jelennie, hogy előkelő éttermekben, gyertyafényes vacsora mellett szórakoztassa a nővérét.

Sally nem várt kényeztetést, de a férfi elmaradása őt is bosszantotta. Reggel hatig ezen tűnődött a teraszon álldogálva, aztán bement, hogy rendbe szedje magát. Mire a szobapincér megjelent a reggelivel, testre simuló pólóban és kurta sortban szárítgatta a haját. Bár nem volt éhes, automatikus mozdulatokkal megvajazott egy szelet pirítóst, megitta a narancslét, de a tálcára készített egyéb finomságokhoz hozzá se nyúlt.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4., 1/5.

Frank őrjöngött. Rendezett élete egyik pillanatról a másikra romhalmazzá vált, s ráadásul a saját hibájából. Átkozta magát, amiért beleolvasott azokba a levelekbe, hiszen ha nem teszi, nyugodt lehetne a gyerekei felől. Így viszont... Eddig észre se vette, mi mindent köszönhet Sallynek. Az együtt töltött éveken át megszokta, hogy úgyszólván mindent ráhagy, és belegondolni is rossz volt, miként indult nélküle az első nap. Az ikrek bőgve követelték, hogy Sally mosdassa meg őket, turkáltak az ételben és szándékosan az asztalra borították a narancslét. A lányok apjukat szidták, hogy nem vette észre időben, kicsoda voltaképpen a menyasszonya, és azért is őt hibáztatták, hogy odaégett a pirítós.

És ráadásul igazuk volt. A szakácsnő előző este mindent előkészített, csakhogy a pirítós frissen jó, a férfi pedig alaposan elégette. Sally becsületét néhány szóval megmenthette volna, de esze ágában sem volt azok után, amit az a pimasz nőszemély művelt vele. Felháborítónak tartotta, hogy miután megüzente a feltételeit, Roger a kocsijából hívta vissza csak azért, hogy közölje, a jövőben egyikükre se számítson. A hálátlanok így köszönték meg, hogy kivakarta őket a nyomorból.

Frank indulatosan az asztalára csapott, mire felborult a csészéje és a kávé az iratokra és hófehér ingére borult. Ordítva, káromkodva parancsolta be a titkárnőjét, hogy rakjon rendet, ő pedig kivonult a mosdóba, hogy rendbe szedje magát. Még csak az hiányzik, hogy kávéfoltos ingben fogadja az ügyfeleit!

Mire visszaért az irodába, újra a megszokott rend fogadta, és ettől kissé megnyugodott. Egészen addig, amíg asztalán meg nem szólalt a telefon, és az új nevelőnő bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmond. Még ez is! Némi gondolkodás után felhívta Sally mobilszámát. Elhatározta, hogy ha kell, könyörög neki és minden őrültséget megígér, csak legyen újra rend az életében. Végre képes volt értékelni, milyen remek dolga volt eddig és kelletlenül bár, de belátta, hogy a lány egyáltalán nem volt hálátlan. Sőt, neki köszönhette, hogy reggelenként nyugodtan ment be dolgozni, és ha késő estig az irodában maradt vagy elment egy fogadásra, akkor is biztos lehetett abban, hogy otthon minden a legnagyobb rendben van. Még a lányok tanáraival is Sally tartotta a kapcsolatot, ő csak annyit tudott tanulmányaikról, hogy osztályuk élvonalába tartoznak.

Sally a sokadik csengetésre vette fel a telefont, és abban sem volt köszönet. Hidegen a tudtára adta, hogy nagyon sajnálja a gyerekeket, de már aláírta a szerződést, és esze ágában sincs visszatáncolni. Minden érvelését könnyedén lesöpörte az asztalról, még a Roger karrierjével kapcsolatosakat is. Kijelentette, hogy öccse felnőtt ember, nem esett a feje lágyára, és már talált magának egy sokkal jobb állást.

– Nem kellett volna kételkedned bennem – zárta le a beszélgetést. – A gyerekek miatt kitartottam volna melletted, de most már boldogulj, ahogy tudsz.

Köszönés nélkül letette a telefont. Kizárólag azért vette fel, mert abban reménykedett, hogy Robert hívja. A férfi előző este sokat ígérően mosolygott, és a búcsúzásnál biztosította, hogy hamarosan újra találkoznak, ám amikor Sally felajánlotta, hogy kikíséri a repülőtérre, elhárította mondván, megpróbálja jegyét elcserélni a legkorábbi járatra. A lány remélte, hogy indulás előtt felhívja, de a telefon – egészen Frank hívásáig – makacsul hallgatott.

– Most meg min rágod magad? – Becky észrevétlenül lépett be a vendégszobába. – Csak nem visszasírod a Frank melletti sivatagsivár életedet?

– Ő sír vissza engem – Meglóbálta a telefont. – Most hívott, hogy a lelkemre beszéljen.

– Minek vetted fel? Ezerszer megmondtam, hogy nézd meg a kijelzőn, ki keres.

Sally kényszeredetten mosolygott.

– Tegnap, mielőtt lefeküdtem, ünnepélyes keretek között kitöröltem Frank összes számát a telefonomból, és nem ismertem fel.

– Írd vissza, még kereshet. És Robert számát is írd be, hogy a lehető legkedvesebben fogadd a hívásait.

– Beírtam, de ő nem hívott.

– Majd megteszi, ne aggódj.

– Miből gondolod? Talán csak azért volt kedves hozzám, hogy aláírjam a szerződést.

– Nem hinném. Legalábbis akkor, amikor kirúgtad és eljött hozzám, nem úgy tűnt. Majdnem könyörgött, hogy segítsek meggyőzni téged.

– Akkor nem értem, miért nem keres.

– Biztos sikerült áttennie a jegyét a korai gépre, és nem akart hajnalban zavarni – Becky felnézett a faliórára. – Nagyjából most landol Los Angelesben. Amit az öccséről elmondott, abból arra következtetek, hogy egyenest hozzá rohan, aztán az apjához megmondani, hogy felvette Rogert. Estére hullafáradt lesz, tehát ma ne számíts a hívására. Nyomja még valami a szívedet, nővérkém?

– Semmi, csak nem tudom, mit kezdjek magammal. Gondoltam, a forgatás előtt megtanulom a szerepet, de Robert szerint ez teljesen felesleges, mert jelenetenként vesszük fel az egészet, ráadásul összevissza. Totális káosz az egész.

Becky nagyot nézett.

– Még ennyit se tudtál a filmezésről? Te a kőkorszakban élsz.

– Sose érdekelt és időm se volt rá. Gyorstalpalón kell megtanulnom.

– Akkor tudom, mit csinálj. A nappaliban találsz egy csomó magazint, tele sztárokról szóló pletykákkal. Olvasd el az egészet.

– Ha jól emlékszem, éppen tegnap tárgyaltátok ki Roberttel, mennyire lehet hinni ezeknek a lapoknak.

– Igen, viszont az is kiderült, hogy leendő partneredről, David Huntról nagyjából az igazat írják. A többit nem kell feltétlenül elhinni, de legalább a nevüket megtanulod.

Sally megadóan állt fel a kényelmes fotelból. Húgával nem volt érdemes ellenkezni, és legalább lekötötte magát valamivel. Délutánra zsongott a feje a rengeteg, egymásnak ellentmondó történettől, de megjegyzett néhány nevet, amelyekről eddig sejtelme sem volt. A lányokkal – különösen Tessával – sok filmet végignézett ugyan, de csak a főszereplők nevét olvasta el a stáblistáról, a magánéletükről pedig semmit nem tudott.

Éppen letette az egyik lapot, amikor Becky újra beállított hozzá. Máskor vidám arca halálsápadt volt, a szája remegett az idegességtől.

– Anya telefonált – szólalt meg sírós hangon. – Dianne rosszul lett, elvitték a mentők.

Sally azonnal felkapta a táskáját.

– Fogd a kicsit és rohanjunk!

Clay számára hevenyészve odafirkantott üzenetet hagytak a konyhaasztalon, és indultak a kórházba. Anyjuk sírva fogadta őket az egyik váróban.

– Nem tehettek érte semmit – nyögte elcsukló hangon. – Hiába voltak gyorsak a mentők, mire beértünk, nem élt. Azt mondják, agyvérzést kapott.

Mindenkinek jobb volt így, a lányok mégis megrendülten álltak anyjuk mellett. Dianne a kishúguk volt, egy nagyra nőtt csecsemő, akit a széltől is óvni kell. Azt hitték, ez mindig így lesz, és bár rengeteg gondot és lemondást okozott, egyetlenegyszer se gondoltak arra, hogy intézetbe adják. Megtanulták érteni gőgicsélő hangocskáját, gyerekes mozdulatait, úgy játszottak vele, ahogy egy apró gyerekkel szokás, és boldoggá tette őket a nevetése.

A huszonkét évig tartó csecsemőkor azonban véget ért, elhalt a gőgicsélés, a nevetés, hatalmas űrt és sötét szomorúságot hagyva maga után. Szülei és testvérei sosem meditáltak azon, mi lehetett volna belőle, ha egészségesen születik, de betegnek se tekintették. Egyszerűen csak Dianne volt, az ő Dianne-jük, aki nincs többé.

Frank hirtelen és erőszakosan tolakodott Sally gondolataiba. A férfi irtózott Dianne-től, és megpróbált mindent megtenni azért, hogy az esküvő után beadják valahova. „Szegény kicsi húgocskám! – gondolta a lány – Mindenki szeretett, egyedül Franknek voltál útjában. Miért akkor mentél el, amikor megszabadultunk tőle? Robert biztos megszeretett volna.”

Elképedt a tulajdon gondolataitól. Még csak háromszor találkozott Robert Hunttal, és magában máris a jövendőbelijeként tartotta számon. Hevesen megrázta a fejét és átölelte anyja vállát.

– Gyere – Hangja ijesztően rekedt volt. – Nincs értelme tovább itt ácsorogni.

– Igazad van, kislányom, haza kell mennem. Roger elment vásárolni, és még nem tudja, mi történt.

A nővérek gyors pillantást váltottak egymással. Maureen már csak ilyen, mindig a gyerekeire gondol. Hosszú éveken át gondozta Dianne-t, de róluk se felejtkezett el egy pillanatra sem. Még Charlie-t, a család fekete bárányát is emlegette néha, de róla szerencsére azt hitte, hogy valahol nagyon messze vidáman éli a világát.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3., 1/4.

Sally elkomorodott. Az ikrek már nem emlékeznek az igazi anyjukra, Ennie is csak négyéves volt, amikor elhagyta őket, de Tessa másodszor kénytelen átélni, hogy elhagyják. Mert abban biztos lehetett, hogy apjuk nem mondja el nekik az igazat, inkább meghagyja őket abban a hitben, hogy nevelőanyjuk – miközben látszólag az esküvőre készült – aláírt egy szerződést, amely örökre elszakítja őket egymástól.

– Ne szomorkodj – Robert a forgalmat figyelte, de megérezte a lány hangulatváltását. – Olyan élet vár rád, amilyenről eddig még csak nem is álmodtál.

Kedvesen rámosolygott, Sally pedig viszonozta a pillantását. Furcsa, ellentmondó érzések kavarogtak benne. A gyerekek máris hiányoztak, ugyanakkor megkönnyebbült, hogy nem kell többé Frankkel élnie. Robert mellett képes volt bizakodva nézni a jövő elé, de egy kicsit félt is az ismeretlentől.

– Mikor kell aláírnom a szerződést?

– Akár azonnal, itt van a táskámban, de ha akarod, alhatsz rá egyet.

– Szó se lehet róla, még meggondolja magát – kotyogott közbe Becky. – Ahogy megérkezünk, aláírja a szerződést, aztán megünnepeljük.

– Részemről rendben – bólintott Hunt.

– Visszatérve az öcsédre – csevegett Becky abban a stílusban, amitől Sallynek égnek állt a haja. Ha ezt a hangot ütötte meg, rendszerint olyasmibe ártotta magát, amihez semmi köze nem volt, de hiába próbált Sally közbevágni, húga nem hagyta magát. – Az egyik magazinban olvastam...

– Becky! – figyelmeztette a nővére.

– Most meg mi bajod? A sztárokról annyi mindent lehet összeolvasni, hogy lehetetlen rájönni, mi igaz és mi nem. Ha már abban a szerencsében van részem, hogy a legilletékesebbtől kérdezhetek, nem szalasztom el a lehetőséget.

– Kicsit eltúlozzák ugyan, de sajnos nagyjából igaz, amit a pletykalapok mostanában Davidről írnak – komorodott el Robert.

– Sharon tényleg piál?

– Mértéktelenül, de nemcsak erről van szó. Alig múlik el nap féltékenységi jelenet nélkül.

– Azt hittem, ez csak reklám, hogy kelendőbbek legyenek a filmjei.

– Nincs szüksége ilyen reklámra. Néhány éve minden forgatásról új barátnővel jött haza, de amióta megismerte Sharont, rá se nézett másra.

– Akkor meg mi a baj?

– Becky! – próbálkozott ismét Sally. – Fogd vissza magad.

Hunt kissé félrefordította a fejét és hálásan rámosolygott.

– Hagyd csak – mondta aztán. – Szép, hogy nem olvasol pletykalapokat, de neked se árt tudni, ki a leendő partnered. Sharon kezdetben mindenhová követte Davidet, de miután megszületett a gyerek, az öcsém ragaszkodott hozzá, hogy maradjon otthon. Sharon szívesebben fogadott volna fel nevelőnőt, de kénytelen volt engedelmeskedni.

– És féltékenykedni kezdett – bólintott Becky.

– Ahogy mondod. Először csak akkor rendezett jeleneteket, amikor az öcsém hazament egy-egy forgatásról, aztán telefonon és e-mailben is üldözni kezdte. David könyörgött, hogy hagyja abba, és a sógornőm egy időre megemberelte magát. Az egész család azt hitte, végre minden rendben, de kiderült, hogy az orrunknál fogva vezettek bennünket. Egyszer váratlanul állítottam be hozzájuk, és Sharont holtrészegen találtam. David akkor vallotta be, hogy ez már hónapok óta így megy.

– Miért titkolta még előttetek is?

– Mert még mindig imádja azt a nőt és azt hitte, képes segítség nélkül megoldani a problémáikat. Kétszer ugyan otthagyta Sharont, de néhány hétnél tovább nem bírta nélküle.

– Erről nem olvastam.

– Nem hát, mert hozzám költözött, és azt mondtuk a sajtónak, hogy nyugodt körülmények között készül az új szerepére. Részben ez is az igazsághoz tartozott.

– Legutóbb azt írták, hogy elköltözött otthonról.

– Mindennek van határa, még David türelmének is. Két hete Sharon részegen beállított a forgatásra és iszonyatos jelenetet rendezett. Meg akarta fojtani a női főszereplőt, és tíz körömmel esett Davidnek, amikor megpróbálta lefogni. Három napja befejezték a felvételeket. Az öcsém csak a cuccáért ment haza, beköltözött egy szállodába és utasította az ügynökét, hogy keressen neki megfelelő házat.

– Miért nem hozzád ment?

– Ezt tőle kell megkérdezned.

Robert mereven maga elé bámult jelezve, hogy többet nem kíván erről elmondani. Éppen elég gondot okozott neki David, és nem akarta, hogy ezt mások észrevegyék. Való igaz volt, hogy három nappal a forgatás után vágta be maga mögött az ajtót, de az is a tényekhez tarozott, hogy előtte Ralph megmutatta neki a Sallyről készült felvételeket. Robert nem volt féltékeny típus, a lányt is alig ismerte, de attól tartott, hogy a lényéből áradó kisugárzás az öccsére se volt kisebb hatással, mint rá. „Hamarosan kiderül” – gondolta, és behajtott Beckyék garázsába. Clay, a fiatalabb Jamison lány férje segített kipakolni Sally holmiját, aztán a nappaliba tessékelte a vendégeket.

Robert papírokat tett az asztalra, és egy tollat nyomott Sally kezébe.

– A szerződés – mondta. – A tartalmát már ismered, csak alá kell írnod. A forgatás egy hónap múlva kezdődik.

Sally tűnődve nézett tollat tartó kezére. Még mindig nem volt tisztában az érzéseivel és azt se tudta, helyesen cselekszik-e, de végül meggyőzte magát, és minden példány aljára rákanyarította a nevét.

– Éljen! – kiáltott Becky és férje szinte egyszerre.

– Amikor meghallottam, hogy megszabadultál Franktől, vettem egy üveg pezsgőt. Azonnal hozom – mosolygott Clay a sógornőjére.

A lány a papírokat bámulta. A jövője hevert előtte, de még mindig kételkedett abban, hogy ez jót jelent. Megrázkódott, amikor Hunt gyengéden megérintette a kezét.

– Megkaphatnám? – mutatott a tollra és a nagy nehezen kicsikart szerződésre. – Egy példány a tiéd, és ne félj, nem a halálos ítéletedet írtad alá.

– Tudom, de be kell látnod, hogy nekem ez még nagyon szokatlan.

Halk pukkanás hallatszott, majd valaki pompásan illatozó, gyöngyöző itallal telt poharat nyomott a kezébe. Felállt, és tekintete azonnal Robertéba fonódott. Érezte, hogy a férfi is egy másik éjszakára gondol, arra, amelyen megismerkedtek. Patakokban folyt a pezsgő, a párok rég elfeledett táncokat jártak ódivatú zenére, ők pedig ügyesen megszöktek előlük. Még félórát se töltöttek kettesben, de az a rövid idő – immár mindketten pontosan tudták – valaminek a nyitányát jelentette.

Ezen az estén mindössze egy üveg pezsgő fogyott el, viszont Becky elugrott a legközelebbi szupermarketba, és pompás hideg vacsorát tálalt eléjük. Mindenki jókedvűnek látszott, csak Sally ült elgondolkozva a helyén. Egyelőre képtelen volt elfogadni, hogy akármilyen jól járt, végső soron durván és igazságtalanul elűzték eddigi életéből.

A hangulat tetőfokára hágott, amikor Roger beállított. Jóformán nem is köszönt, csak zavartan megállt Sally előtt.

– Mindenben igazad volt – motyogta. – Frank felhívott, tőle tudom, hogy nem írtad alá a szerződést. Azt ígérte, semmisnek tekinti a kirúgást, ha visszaköltözöl hozzá.

Beckynek már a nyelvén volt egy csípős megjegyzés, de férje figyelmeztető tekintetét látva inkább nem mondta ki. Hunt letette a poharát és kérdőn nézett Sallyre. A lány elszántan felállt, de mielőtt szólhatott volna, öccse leintette:

– Még nem fejeztem be. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled és megmondjam, a történtek után nem fogadom el Frank ajánlatát. Van elég ügyvédi iroda Amerikában, majd csak találok valahol munkát, és neked se ajánlom, hogy visszamenj. Ma rájöttem, hogy Frank egy kicsinyes, önző, szemét alak.

– Én is – A lány megkönnyebbülten elmosolyodott. – Ne aggódj, többé nincs hozzá közöm. Aláírtam a szerződést.

Roger a karjába kapta és a levegőbe emelte a nővérét.

– Itt az ideje, hogy magadra is gondolj. Meg tudsz nekem bocsátani?

– Hát persze.

– Ennyit az örök testvéri haragról – Becky ezt már nem állta meg szó nélkül, de látszott rajta, hogy örül a fordulatnak. – Ha így állunk, hazaugorhatnál anyáért. Itt az ideje, hogy őt is bevonjuk az ünneplésbe.

Alig csukódott be Roger mögött az ajtó, Sally máris aggodalmaskodni kezdett.

– Anya frászt kap, ha megtudja, mi történt.

– Boldog lesz – nyugtatta a húga. – Sose szívelte Franket.

– Ezt nekem nem mondta.

– Persze, hogy nem. Azt hitte, szereted és különben is, ő jelentette a családunk biztonságát.

– És gondolod, hogy szívesen koccint majd a bizonytalanságra? Mert tulajdonképpen erről van szó. Rogernek nincs munkája, az pedig egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon megélek a filmezésből.

– Nincs miért aggódnod – intette Robert. – Az öcsédnek segítek, te pedig ezért az egy filmért is kapsz annyit, hogy akár életed végéig eléldegélhetsz belőle.

– Tényleg segítesz Rogernek? – Sally örömében a férfi nyakába ugrott. – Köszönöm!

– Ne köszönj semmit, még nem fogadta el az ajánlatomat – Hunt leültette Sallyt, egy pillanatra mélyen a szemébe nézett, majd súgva megkérdezte: – Nincs véletlenül egy tó a közelben?

– Az nincs, de megmutathatom a kertet.

– Sajnos már besötétedett. Gyanússá válnánk.

Sally mámorban töltötte az este további részét. Ahogy Becky megjósolta, anyjuk szívesen koccintott a fejleményekre, s ráadásul Robert visszautasíthatatlan ajánlatot tett Rogernek.

– Apámmal közösen vezetünk egy irodát Los Angelesben – magyarázta. – Leginkább színészek, producerek és rendezők ügyeit intézzük, de apám néhány éven belül vissza akar vonulni. Még ketten dolgoznak nálunk, de fel kell vennünk valakit, hogy minden gördülékenyen menjen, ha átveszem a céget. Van kedved Los Angelesbe költözni?

– De még mennyire! – Roger arca csak úgy ragyogott. – Összeszedem a holmimat és indulhatunk. Akár holnapután munkába tudok állni.

– Akkor ezt túltárgyaltuk – Hunt elővett egy névjegyet. – Amint megtudod, mikor érkezel, hívj fel és kimegyek érted a reptérre. Egyelőre hozzám költözöl, de majd keresünk valami jobb megoldást.

A fiatal ügyvéd nem győzött hálálkodni. Franknél is jó dolga volt, de közel sem annyira, mint ami Los Angelesben várt rá.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2., 1/3.

Nyersen hátat fordított az öccsének, és kiment a kertbe az ikrekhez. Frankben és Rogerben egyaránt mélységesen csalódott. Vőlegénye csak úgy értesülhetett Gould ajánlatáról, ha a tudta nélkül beleolvasott az e-mailjeibe. Most átkozta magát rossz szokásáért, hogy elolvasás után sosem törli a leveleket, ugyanakkor nem értette, miért nem nézte át a férfi mindet, ha már olyan mélyre süllyedt, hogy nyomozott utána. Nyilván csak néhányat olvasott el, különben azt is tudnia kellene, hogy nem írt alá semmit. Este, miután a gyerekek lefeküdtek, majd megmutatja neki a többit is, és számon kéri a rágalmakat. Frank gyorsan megbékél majd, és ha bocsánatot nem is kér, de Rogert biztosan visszaveszi a céghez.

Két könnycsepp szivárgott le az arcán, ahogy az öccsére gondolt. Ha nem azzal kezdi, hogy támad, neki megmutatta volna a leveleket és a visszautasított szerződést is. Csakhogy olyan rágalmakkal árasztotta el, amelyek napok, hetek, de talán még hónapok múlva is fájni fognak. Persze, majd megtudja az igazat, és bizonyára eljön bocsánatot kérni, de a vádaskodást nem tudja meg nem történtté tenni.

Sally hirtelen két maszatos, riadt arcocskával nézett szembe. Az ikrek észrevették, hogy valami nincs rendben, ezért abbahagyták a játékot és odamentek hozzá. Mivel még sose látták sírni, tanácstalanul álldogáltak előtte. A lány letörölte a könnyeit és kényszeredetten rájuk mosolygott.

– Gyertek – nyújtotta feléjük a két kezét. – Mindjárt ebédelünk, és ilyen piszkosan nem ülhettek asztalhoz.

– Miért sírtál? – kérdezte a kis Don. Kettejük közül ő volt a bátrabb.

– Nem sírtam, csak a szemembe ment valami.

A kegyes hazugság láthatóan megnyugtatta a gyerekeket. Engedelmesen követték a lányt a fürdőszobába, megmosakodtak és felvették a kikészített tiszta ruhát.

– Most már olyanok vagytok, mint két kis angyal – dicsérte őket Sally.

Hamarosan hazaértek a lányok is. Sally remélte, hogy nem kell nekik segíteni a tanulásban, mert délután még egyszer át akarta gondolni, mit mondjon este Franknek. Támadjon, vagy engedje át az első szót a férfinek, élvezze ki a dühét, s csak később vágjon vissza? Kíváncsi volt a mondanivalójára, mégis inkább úgy döntött, nem hallgatja végig. Ahogy ebéd után az ikrek elaludtak, bement a szobájába, hogy kinyomtassa az összes e-mailt. Ezt akarta Frank elé dobni, a férfi azonban váratlanul betoppant és már az ajtóból ordítva a nevén szólította.

– Csendesebben – intette a lány. – A kicsik most aludtak el.

– Azonnal gyere a dolgozószobámba!

Sally felnézett a férfi bőszült arcára és legszívesebben azonnal faképnél hagyta volna. Csakhogy nem tehette, ezért inkább követte és becsukta maga mögött az ajtót.

– Nem volt jogod elolvasni a leveleimet! – támadott rá.

– Neked nem volt jogod a hátam mögött szervezkedni azzal a rendezővel – Durván megragadta a lány karját, és egészen közel hajolt az arcához. – Kivel keféltetted meg magad azon az estélyen, te szajha?

Sally a karját szorongató kézre nézett, és eljátszott a gondolattal, hogy leüti a férfit. Vőlegénye büszke volt kidolgozott izmaira, és látszólag a lánynak semmi esélye nem volt vele szemben, a valóság azonban az volt, hogy Frank konditeremben edzett súlyzókkal és mindenféle gépekkel, nádszálkarcsú, törékenynek ható menyasszonya viszont remekül értett az önvédelemhez. Egy pillanatra felképzett előtte, amint egyetlen gyors mozdulattal kibillenti egyensúlyából és földhöz vágja a férfit, aztán elvetette az ötletet, mert ebben a helyzetben a békés megoldást tűnt az egyetlen járható útnak.

– Hagyd abba a rágalmaidat és hallgass meg! Ha...

Csattanós pofont kapott válaszul. A szája felrepedt, és mivel Frank végre elengedte, a falhoz tántorodott. Annyira megdöbbent, hogy eszébe se jutott visszaütni.

– Takarodj a házamból, te ringyó! Csak azért jöttem haza ilyen korán, hogy megmondjam, szedd össze a vackaidat és menj, ahova akarsz. Holnap reggel jön az új nevelőnő, de már ma este se akarlak itt látni. A gyerekek közelébe pedig ne merj menni, éppen elég ideig fertőzted őket.

„Hát így állunk – gondolta Sally. – Annyira se becsül, hogy végighallgasson.”

Nem látta értelmét a további vitának. Csendesen lehúzta és megvető mozdulattal Frank elé dobta a gyűrűjét, aztán elindult az ajtó felé.

– Gondoskodj valami szállítóeszközről – szólt utána a férfi. – A kocsit azért vettem, hogy a gyerekeket fuvarozd. Nem viheted el, az utódodnak szüksége lesz rá.

– Nyugodt lehetsz, semmit nem viszek el, ami nem az enyém.

Ereiben meghűlt a vér, amikor kinyitotta az ajtót. A két lány a folyosón állt, és csendes rémülettel hallgatózott. Sally torkát sírás szorongatta, ahogy a szemükbe nézett. Frank rágalmait sokkal könnyebb volt elviselni, mint a kislányok kérdő tekintetét. Nem válaszolhatott néma könyörgésükre, hiszen apjuk eltiltotta tőlük, csak a fejét csóválta meg. Jelezni akarta, hogy semmi nem igaz, abban azonban nem lehetett biztos, hogy megértették.

Porig alázva lépett be a szobájába, magára zárta az ajtót, és végre szabad folyást engedett a könnyeinek. Sose bántak vele még olyan igazságtalanul, mint ezen a napon, és ráadásul még arra se volt lehetősége, hogy megvédje magát. Kinyitotta a szekrényt és az ágyra hajigálta a ruháit. Nem volt sok holmija, a táskáiba azonban nem tudta mindet begyömöszölni, és az egyéb dolgaihoz még hozzá se nyúlt. Elkeseredetten kapta fel a mobilját, hogy segítséget kérjen a húgától.

– Ilyen jó hírt rég hallottam tőled! – lelkesedett Becky. – Félóra múlva indulok érted.

– Nem akarok gondot okozni.

– Ugyan! Örülök, hogy megszabadultál attól az undorító pasastól. Azonnal mennék, de meg kell várnom Clayt, mert a kicsi nem maradhat egyedül. Csak nem bőgsz?

– Ne törődj vele – szipogta Sally. – A gyerekek miatt van. Frank azt se hagyja, hogy elbúcsúzzak tőlük.

– Ennyire súlyos a helyzet?

– Súlyosabb, mint gondolnád. Rogert is kirúgta.

– Mindig mondtam, hogy szemét alak.

Sally nem bírta tovább, valakinek ki kellett öntenie a szívét. Húgát mélységesen felháborította Roger viselkedése.

– Frank hatása – állapította meg dühösen. – Roger mindig is felnézett rá, de nemsokára rájön, mekkorát tévedett. Franknek legalább jól beolvastál?

– Megpróbáltam, de csak annyit értem el, hogy felpofozott, lekurvázott és kirúgott.

– Felpofozott? Éppen téged?

– Először nem akartam bántani, aztán lebénultam a döbbenettől.

– Sajnálom, de legalább megtapasztaltad, milyen mocskos alakhoz készültél hozzámenni.

– Ha most az „én előre megmondtam” című szövegre készülsz előre szólok, hogy nem akarom hallani. Elégedj meg annyival, hogy igazad volt.

– Nem tesz boldoggá és eszembe se jutott előhozakodni vele. Tarts ki, már nem kell sokáig kibírnod abban a házban. Készíts össze mindent, hogy mire odaérek, már csak táskákba kelljen pakolnunk a holmidat.

Sally összehajtogatta a ruháit, aztán kipakolta az íróasztalt és szétszedte a számítógépet. Mire meghallotta a csengetést, legalább húsz perce tétlenül ült az ágy szélén és csüggedten nézegette az összerakott kupacokat.

Nem akarta elhagyni a szobát, de kintről indulatos szóváltást hallott. Valamelyik alkalmazott nyitott ajtót, de Frank is előjött, és találkozott Beckyvel. Sosem szívelték egymást, de kerülték a vitát, most azonban már nem volt miért alakoskodniuk.

– Mit keresel a házamban? – hallatszott a férfi indulatos hangja.

– Ne aggódj, nem te hiányoztál. A nővéremért jöttem.

– És maga?

– Azért kísértem el Beckyt, nehogy még egyszer eszébe jusson Sallyre kezet emelni.

A lány már megfogta a kilincset, hogy szükség esetén húga és Frank közé álljon, de most visszalépett. Hogy került ide Robert? Nem volt idő tűnődésre, mert a következő pillanatban valaki kívülről felrántotta szobája ajtaját, ő pedig Hunt óvó karjaiban találta magát.

– Mit tett veled az a vadbarom? – Robert végighúzta ujját a lány felrepedt száján, és dühös pillantást vetett a felkarjára, amelyen jól látszottak Frank ujjnyomai.

– Majd elmúlik – Sally zavartan elhúzódott, és kivette Becky kezéből a táskákat. – Pakoljunk be, aztán tűnjünk el innen.

Robert felkapott két megtömött táskát, és amíg a lányok a többi holmit csomagolták, kivitte őket a kocsiba. Legszívesebben Frank képébe bokszolt volna, amiért megütötte a lányt, de a békesség kedvéért erőt vett magán, és a visszaúton nem ment be a dolgozószobába. Akkor azonban, amikor már minden csomag kint volt, és a lányok is a kocsiban ültek, mégis benyitott.

– Mit akar? – nézett rá barátságtalanul Frank.

– Megköszönni magának, hogy Sally aláírja a szerződést.

– Szóval magával feküdt le azon a rohadt estélyen.

Robert felnevetett.

– Ne beszéljen hülyeségeket! Sallyn azon az éjszakán térdig érő bugyi, fűző és alsószoknya volt, én meg nem tudom, hogy kell kicsomagolni egy XIX. századi hölgyet.

– Ha nem maga csábította el a menyasszonyomat, mi a fenét köszön meg?

– Mondtam: azt, hogy ezek után aláírja a szerződést. Ha már a leveleiben kurkászott, elolvashatta volna mindet. Azokat például, amelyekben hiába könyörögtünk, állandóan visszautasított minket.

Frank keze ökölbe szorult. Egy nehéz ügyön dolgozott, amelynek aktáit hazavitte, hogy éjszaka is foglalkozhasson vele. Néhány napja, amikor jóval éjfél után átment a hálószobájába észrevette, hogy Sallynél ég a villany. Önmagát is megvetette, amikor a kulcslyukon át bekémlelt, de – akkor legalábbis azt hitte – megérte a gyerekes leskelődés. A lány éppen e-mailt küldött, és néhány percen belül választ kapott rá. Reggel utasította, hogy vásároljon ruhákat az ikreknek, ő meg szándékosan otthon felejtett egy iratot, hogy legyen miért hazamennie, és beosont menyasszonya szobájába. Azt hitte, hamar végez, csakhogy Sally semmit nem törölt ki a gépből, ő pedig kénytelen volt az elejénél kezdeni, és nem érhetett a végére, mert a lány hazajött a gyerekekkel. Jobb lett volna, ha lemezre menti az egészet, és az irodában átolvassa, aztán csendben marad.

– Mit akar? – kérdezte ismét a másik férfit. Most jött rá, hogy még a nevét se tudja. – Kérjek bocsánatot?

– Ez lenne a legkevesebb, de nem hiszem, hogy Sally igényt tart rá.

– Maga nagyon ismerős nekem.

– Robert Hunt – Nem volt hajlandó megszorítani a felé nyújtott kezet. – De nem én vagyok ismerős, hanem David, az öcsém. Feltételezem, hogy látta néhány filmjét.

– Egyet se néztem végig – Frank a világért se vallotta volna be, hogy kedveli az akciófilmeket. – A lányaim néznek ilyesmit a menyasszonyommal.

– A volt menyasszonyával, ezt jól vésse az agyába.

Szélesen vigyorogva ment ki a kocsihoz, ahol a lányok türelmetlenül várták.

– Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Sally.

– Megköszöntem Franknek, hogy aláírod a szerződést. Mert remélem, most már semmi sem tart vissza.

A lány hátradőlt az ülésen és mélységes hálával nézett Robertre.

– Köszönöm – mondta halkan. – Most legalább tudja, hogy igazságtalan volt velem.

– Moslék alak és Robert nagyon jól tette, hogy egy kicsit gatyába rázta – szögezte le Becky. – Hogy reagált?

– Fontolóra vette, hogy bocsánatot kér.

– Ezen nincs mit megbocsátani. A gyerekeket sajnálom, de őt soha többé nem akarom látni.

– Csak, hogy eljutottunk idáig – Becky előrenyúlt a hátsó ülésről és nővére vállára csapott.

– Mi lesz a szerződéssel? – Hunt kérdőn nézett Sallyre.

– Ezek után szükségem van valami munkára.

– Valami munka! – visított fel Becky. – Egek! Csak te beszélhetsz így egy ilyen fényes lehetőségről. Ha engem kínálgatnának filmszereppel, azonnal fogyókúrába kezdenék és megoperáltatnám a törött orromat.

– Attól még nem lennél színésznő, mint ahogy én se vagyok az.

– Ne aggódj – Robert biztatóan rákacsintott – Gould végignézte az estélyen készült felvételeket, és szerinte csodálatos tehetség vagy. Néhány dolgot persze meg kell tanulnod, de az öcsém világéletében remek partner volt. Egyébként ő is látott és megígérte, hogy mindenben a segítségedre lesz.

– Rendben, aláírom.

Becky hatalmasat kurjantott.

– Azt hiszem, te leszel az első sztár, akit úgy pofoztak a kamerák elé. Mert ha Frank nem töröl képen, a gyerekekért képes lennél megbocsátani neki.

(Folyt. köv.)

Előzmények: 1/1., 1/2.

Azt hitte, meg tudja újra szokni ezt a sivár életet, amelytől szűk két napot töltött távol. Reggel felkelt, elkészítette a reggelit, iskolába indította a két lányt, aztán vagy sétálni ment az ikrekkel, vagy otthon játszott velük. Magára és a családjára alig maradt ideje. Néha, amikor a lányok tanultak, a kicsik pedig délutáni álmukat aludták, átugrott anyjához vagy húgához, de sose maradt sokáig. Az estély előtt mindez természetes volt, Robert azonban rákérdezett néhány dologra, és nagyon durván fogalmazta meg a Frankről alkotott véleményét. A lány halványan érezte, hogy igaza van, mégis hevesen tiltakozott. Aztán a férfi szenvedélyesen magához rántotta, és ezzel ráébresztette, mi hiányzik az életéből.

Becky ugyanazokat a dolgokat kifogásolta, amelyeket Robert, és Sally magában belátta, hogy igazuk van. Frank megígérte, hogy lesz legalább két közös gyerekük, kapcsolatuk azonban ezen kívül semmi jóval nem kecsegtetett. A lány lassanként rájött arra, amit tulajdonképpen mindig tudott. Kizárólag a gyerekek miatt mondott igent Frank házassági ajánlatára, egy pillanatig se gondolva a saját boldogságára.

Ennek ellenére nem fogadta el a szerepet. Franket négy éve hagyta el a felesége, azóta ő nevelte a gyerekeket. Hosszú, fáradságos munkával fogadtatta el magát velük, de egy ideje úgy tekintettek rá, mintha valódi anyjuk lenne. Úgy érezte, örökös lelkiismeret-furdalása lenne, ha otthagyná őket egy film kedvéért.

Gould ajánlatáról még Beckynek se szólt, de lelkesen olvasta a forgatókönyvet. Nem rajongott különösebben a romantikus történetekért, mégis látta magát Grace-ként, és leghőbb vágya volt, hogy próbára tegye színészi képességeit. A rendező szinte naponta küldött e-mailt, sőt néha még telefonált is, Sally azonban szilárdan tartotta magát az elhatározásához. Ha Ralph látja, hogy folynak a könnyei, miközben a kemény válaszokat fogalmazza, nyeregben érezte volna magát.

A győzködés nem tartott tovább egy hétnél. A lány kissé csalódott, de tudomásul kellett vennie, hogy találtak helyette valakit, hiszen nyár elején el kellett kezdeniük a forgatást. Két nappal a rendező utolsó jelentkezése után az ikrekkel játszott, amikor csöngettek.

– Te? – bámult kerekre tágult szemmel az ajtóban álló férfira.  Erős szálú, sötétbarna haja kissé megnőtt és pajkosan villogó szemébe lógott. Sally legszívesebben a nyakába ugrott volna, ehelyett azonban visszautasítóan karba fonta a kezét. – Mit keresel itt?

– Eljöttem, hogy meggyőzzelek. Beengedsz?

– Nem. Menj innen, Robert.

– Ki az, Sally? – hallatszott egy vékonyka gyerekhang a nappaliból.

– Nem érdekes, kicsim – szólt hátra a lány, és könyörgőn nézett Robertre. – A bácsi rossz helyre csengetett.

– Rendben – A férfi beharapta a száját. – Most elmegyek, de nem hagyom ennyiben.

– Kénytelen leszel.

– Biztos vagy benne? A forgatást a birtokon kezdik. Nem hiszem, hogy hidegen hagy ez a tény, láttam, milyen remekül érezted ott magad.

– Igen, de a valóság más.

– Miért lenne? Csak igent kell mondanod, és feltárul előtted a világ. Ne akard elhitetni velem, hogy az a Frank olyan fontos neked, hogy képtelen vagy elszakadni tőle. Emlékeztesselek a csókunkra?

– Nem szükséges. Franket még itt tudnám hagyni pár hónapra, de a gyerekeket nem. Most menj el, kérlek.

Hunt engedelmeskedett, Sally pedig becsukta az ajtót, nekitámasztotta a hátát, és vett néhány mély lélegzetet. Így, farmerban és kihajtott nyakú ingben Robert még lenyűgözőbben festett, mint az estélyen. A lány attól tartott, ha még egyszer meglátja, nem lesz képes visszautasítani.

A szíve vadul megdobbant, amikor másnap újra meghallotta a csengőt, de csak Becky állt az ajtóban, karjában tartva féléves kisfiát.

– Remélem, nem zavarok.

– Te soha, de ismered az ikreket.

– Hol vannak?

– Kiengedtem őket a kertbe, de figyelnem kell rájuk.

– Oké. Leteszem a kicsit a nappaliban, aztán kimegyünk. Közben elmondhatnád, miért felejtetted el megmondani, hogy az estélyen megismerted David Hunt bátyját.

– Erről meg honnan tudsz?

– Képzeld, tőle. Tegnap eljött hozzám, miután te kirúgtad – Becky a kanapéra fektette alvó kisfiát, aztán követte nővérét az ajtóhoz. – Nos?

– Nincs semmi mondanivalóm.

– Szerintem van. Arról is elfelejtettél beszámolni, hogy Ralph Gould megkínált egy filmszereppel.

– Nem fogadom el, mert nem hagyhatom itt annyi időre a gyerekeket.

– Másról van szó, nővérkém. Te pontosan tudod, hogy ha aláírod azt a szerződést, nem néhány hónapra, hanem örökre elmész innen.

– Halkabban! – Sally riadtan húga szájára tette az ujját. – Még meghallja a szakácsnő.

– És akkor mi van? A sikertől vagy a boldogságtól félsz jobban? Robert Hunt is tudná foglalkoztatni Rogert, és Dianne ellátásáról is gondoskodna.

– Micsoda? – hüledezett Sally, de Becky leintette.

– Nyugi, mindössze a két pasi közti csekély hasonlóságot vázoltam, Roberttel erről nem beszéltünk. Eljátszottam a gondolattal, hogy ő is ügyvéd, saját irodája van Los Angelesben, rengeteget keres és odavan érted. Ha egy kicsit ráhajtanál, lehetne saját családod.

– Hagyd abba! – Sally a kertben játszadozó fiúcskák felé bökött a fejével. – Van családom. Féléves koruk óta nevelem őket, és a nővéreik is anyjuknak tekintenek. Ha Frankkel összeházasodunk, közös gyerekeink is lesznek.

– Hát persze, strucc kisasszony – Becky gúnyosan elhúzta a száját.

– Mit akarsz tőlem? Elismerem, hogy Roberttel nagyon jól kijöttünk azon az estélyen, de ez semmire nem jelent garanciát. Lehet, hogy normális körülmények között ölnénk egymást, én pedig nem hagyok itt mindent a bizonytalanért.

– Szó sincs bizonytalanságról. Roberttel kapcsolatban talán igazad van, de a szerződés tuti. Ha aláírod, te is fedezhetnéd Dianne költségeit, és ha Frank szemét módon kirúgja Rogert, Hunt biztos segít valami megoldást találni.

– Azt hiszem, magnóra kell mondanom, hogy itt maradok. Már unom ismételgetni.

– Én meg unom hallgatni. Sikeres és boldog lehetnél, de te mindent eldobsz magadtól egy olyan alakért, akinek fogalma sincs a szerelemről. El tudom képzelni, milyen sekélyes az ágyban – Nővére arcát látva Becky legyintett. – Na jó, ezt felejtsd el, de én a helyedben elvállalnám azt a szerepet, és elcsábítanám Robert Huntot.

– Csakhogy nem vagy az én helyemben. Sose lennék boldog, ha elhagynám őket.

– Akkor se leszel az, ha itt maradsz, mert örökösen Robertre és a szerepre gondolsz majd. Ha a gyerekek felnőnek és itt maradsz Frankkel, persze rájössz, hogy elpuskáztad életed nagy lehetőségét, de akkor már késő lesz.

Sally tudta, hogy húga a javát akarja, mégis dühös volt rá. Mindent feláldozott a családjáért, de végül megtalálta a helyét a világban. Robert csókja ugyan felejthetetlen volt, de bármennyire vágyott a kapcsolat folytatására, véglegesen a Frank által felkínált kiegyensúlyozott biztonság mellett döntött, még ha ez távolról sem hasonlított arra a boldogságra, amit Hunt tekintete ígért azon a csodálatos estélyen.

– Azért hallgatsz, mert igazam van – törte meg Becky a beálló csendet. Átölelte nővérét és kedveskedve a vállára hajtotta a fejét. – Hidd el, megértelek. Ragaszkodsz a gyerekekhez, ők is hozzád, de ez akkor se a neked való élet, és Frank se illik hozzád. Azért ajánlott házasságot, mert tudja, hogy ennél sokkal többet érdemelsz, és magához akar láncolni, mielőtt erre rájössz.

– Becky...

– Jobb, ha most hallgatsz. Holnap délelőtt gyere át hozzám az ikrekkel. Majd én lefoglalom őket, amíg Roberttel beszélsz. Ne bámulj ilyen meglepetten! Megígértem neki, hogy eljövök hozzád, és ráveszlek, hogy találkozz vele.

– Nincs mit mondanom neki. Lehet, hogy mindenben igazatok van, de én akkor is a régi életem folytatása mellett döntöttem.

– Azért gondolkozz rajta még egy kicsit. Robert holnap délután visszarepül Los Angelesbe, és ha nemet mondasz, mást keresnek helyetted.

Becky biztatóan megveregette nővére vállát, aztán magára hagyta a gondolataival. Sally az ajtófélfának támaszkodva nézte az ikreket, de semmit nem látott belőlük. Robert arca lebegett a szeme előtt, és a filmszerep, amit nem fogadhat el. Életében egyszer már rákényszerült, hogy ilyen fájó döntést hozzon. Akkor az egyetemet hagyta ott a családja megélhetéséért, most a boldogság és a siker lehetőségét hajította el négy gyerekért.

Mélyet sóhajtott. Igen, a gyerekekért tette, nem az apjukért. Megborzongott, ahogy felképzett előtte Frank ritkuló, őszesszőke haja, hideg kék szeme és kemény vonalú, összeszorított szája. Irtózott jövendőbelije csókjaitól, érintésétől, mégis szilárdan eltökélte, hogy mellette marad, ezért magában elbúcsúzott mindattól, ami Robert Hunt oldalán várt volna rá.

Elkeseredett merengéséből a csengő hangja riasztotta fel. Összerezzent, és mosolyt erőltetett az arcára, ahogy az ajtóhoz ment. Azt hitte, Becky jött vissza, hogy folytassa a győzködést, de legnagyobb meglepetésére Roger állt az ajtóban sápadt arccal, nyitott ingnyakkal, rendetlenül lógó nyakkendővel. Sally még sosem látta ilyen feldúltnak az öccsét.

– Mi történt? – kérdezte, miközben a karjánál fogva behúzta a nappaliba.

– Mégis, mit gondolsz azok után, amit mindenki háta mögött műveltél? Frank természetesen páros lábban kirúgott.

– Nem értem. Semmi olyat nem tettem...

– Ne hazudj!

Sally úgy hőkölt hátra, mintha pofon vágták volna. Rogernek tudnia kell, hogy sose hazudna neki! Dermedten állt, várva a további vádakra.

– Aláírtál egy filmszerződést anélkül, hogy bárkinek szóltál volna róla. Csakhogy Frank rájött, és senkit se akar látni többé a családunkból.

A lány egy fotelba roskadt, és két kezébe temette az arcát.

– Semmit nem írtam alá – nyögte tompa hangon. – Fogalmam sincs, honnan veszi Frank ezt a képtelenséget.

– Nyilván nem a kisujjából szopta. Az a nagy texasi buli, ahol hollywoodi sztárokkal enyelegtél, teljesen megváltoztatott. Ezt én is észrevettem, de nem gondoltam volna, hogy ilyesmire vetemedsz. Kivel feküdtél le azért, hogy filmszerepet ajánljanak neked?

– Elegem van belőled! – Sally felugrott és hatalmas pofont kevert le az öccsének. – Nincs jogod ilyeneket mondani nekem.

– Nincs? Elvesztettem miattad a remekül jövedelmező állásomat. Tönkretetted a karrieremet, és elvárod, hogy örüljek a sikerednek?

A lány hatalmas, barna szemei szikrákat szórtak. Elemi erővel tört rá a felismerés, mennyire igaza van Beckynek és Robertnek, s dühében olyanokat vágott Roger képébe, ami korábban meg se fordult fejében:

– Úgy látszik, elfelejtetted, hogy a drágalátos karrieredért otthagytam az egyetemet, Becky pedig egyáltalán nem jelentkezett sehova. Gürcöltünk, mint az állatok, hogy te tanulhass, és az állásodat is nekem köszönhetted. Talán nem vagy olyan jó, mint gondolod, és Frank csak ürügyet keresett, hogy kirúghasson.

– Remek ügyvéd vagyok, és ezt Frank is tudja. Ha nem versz át mindannyiunkat...

– Takarodj!

– Mit mondtál?

– Azt, hogy nem tűröm tovább a sértegetéseidet. Frankkel könnyen tisztázom ezt az ügyet, de téged nem akarlak itt látni.

– Amilyen képmutató dög lettél, amióta visszajöttél Texasból, el tudom képzelni, hogy még Franket is képes leszel beetetni valami maszlaggal.

– Remélem emlékszel, hol jöttél be.

(Folyt. köv.)

Előzmény: 1/1.

Elisabeth tudta, hogy évtizedekkel a halála után lesz egy hasonmása, éppúgy megálmodta, mint Sally a múltat, ezért ráhagyta élete titkait. A naplókat egy kis faládába zárta, és a szobalányára bízta azzal, hogy juttassa el a hasonmásának. A szobalány nagyon szerethette úrnőjét, mert haláláig őrizte a ládát, később pedig a lányára bízta. A történet a ládikával együtt generációról generációra öröklődött a családban, de már senki nem hitt abban, hogy átadhatják jogos tulajdonosának. Csak akkor kezdtek megint reménykedni, amikor az udvarház új tulajdonosa a fejébe vette, hogy felkutatja és meghívja az egykori birtokosok leszármazottait. Mindezt Kitty mesélte el Sallynek, miután az utolsó vendég is elment, és a hátsó kijáratnál parkoló terepjárójához vezette „úrnőjét”.

– Hogy akadtatok rám? – kíváncsiskodott a lány.

– Az hosszú történet, de van benne némi gyakorlatunk. Claire-nek családfakutató cége van, megoldottunk már ennél bonyolultabb ügyeket is.

– Családfakutató?

– Az, de most ne menjünk bele ebbe. Szétvet a kíváncsiság, ha arra gondolok, mi lehet abban a ládában.

– Azt hittem, tudod.

– Az ükanyám se tudta, vagy a sírba vitte a titkot. Elforduljak, amíg kinyitod?

– Dehogy, inkább segíts lefeszíteni azt a rozsdás lakatpántot.

Rengeteg kicsi, megsárgult könyvecske tárult a lányok ámuló szeme elé. Kivettek egyet-egyet, de a hajnali derengésben nem tudták kivenni a régies betűket.

– Mi a fene ez? – döbbent meg Sally.

– Alighanem szépanyád naplói.

– Mihez kezdjek ezekkel?

– Vidd haza és olvasd el.

– Ugye viccelsz? Kettőt-hármat még be tudnék gyömöszölni a táskámba, de az egész ládát semmiképpen.

– Jó, akkor beszkennelem és átküldöm a neten, az eredetiekre pedig vigyázok, amíg értük tudsz jönni. Jó lesz így?

– Tökéletes – A lány biztos volt benne, hogy a gyerekek mellett nem lesz ideje a naplókkal foglalkozni, de nem akarta elkedvetleníteni új barátnőjét.

Mire hazaért, megkapta az első néhány oldalt, sőt szépanyja levelét is, amelyben arra kéri kései leszármazottját, hogy mindent olvasson végig. Sally kíváncsiságból belefogott, de túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy képes legyen figyelni az évszázados történetre. A következő adagot már olvasatlanul mentette a többihez, de egy hét után megjelent Elisabeth a maga szellem valójában, és kényszerítette, hogy kapcsolja be a számítógépet.

– Olvass! – figyelmeztette most is.

Sudár alakja csak egy pillanatra tűnt fel újra, mintegy figyelmeztetve Sallyt, hogy elaludt. A lány erőlködve felemelte a fejét és megpróbált a monitorra összpontosítani. Négyig bámulta a régies betűkkel írt, nehezen olvasható sorokat. Alig néhány oldalt sikerült elolvasnia, de úgy tűnt, Elisabeth beérte ennyivel, mert nem zaklatta újra, amikor visszadőlt az ágyba.

– Őt akarom! – mutatott Ralph Gould a tévé képernyőjére. – Senki más nem lenne olyan alkalmas erre a szerepre, mint ez a lány.

A neves filmrendező izgatottan nézte az estélyen készült felvételeket. Sally Jamison olyan volt, mintha a szépanyja lépett volna le a képről, és minden bizonnyal úgy is bánt a vendégekkel, mint a valamikori úrnő.

– Nem színésznő – figyelmeztette barátját Donald Moore.

– Kit érdekel? Neki írtad a szerepet!

– Ezt meg honnan veszed?

– Tőled. Azt mondtad, Grace-t középmagas, karcsú, sötétszőke, barna szemű nőnek képzeled, aki tökéletes kontrasztot alkotna Daviddel. Itt van, te magad találtad meg.

– Sallyre tényleg illik a leírás, de amikor magam elé képzeltem Grace-t, azt se tudtam, hogy a világon van. Csak ránéztem Elisabeth képére, és arra gondoltam, milyen csodálatos lenne ez az arc a filmvásznon.

– Én pedig igazat adtam neked, és az estélyen azt hittem, azért hívtad meg, hogy...

– Egy frászt! Tudod, hogy nézett ki ez a ház. Mielőtt nekiláttunk a felújításnak, a pincétől a padlásig átkutattunk mindent, és találtunk egy rakás dolgot abból, ami az eredeti tulajdonosoké volt. Akkor jött az ötlet, hogy ha végeztünk a tatarozással, rendezünk egy XIX. századi estélyt, amire meghívjuk a leszármazottaikat. Claire kutatta fel őket, és majd hanyatt estünk a meglepetéstől, amikor megláttuk Sally képét.

– Így néz ki, ha egy remek forgatókönyvíró eredetileg történész, és van egy családfakutató lánya. Csodálkoztatok egy nagyot, és eszetekbe se jutott, mi rejlik ebben a lányban. Nem színésznő, az igaz, de őstehetség. Amikor táncoltam vele, meg is mondtam neki, hogy kitűnően alakítja a szerepét. Nézd – mutatott Gould a tévére. – Ahogy Roberttel táncol, az valami álom! Tökéletes pár, és David majdnem annyira hasonlít a bátyjára, mint Sally az ükanyjára.

– Ez kétségtelen – komorodott el Donald. David Hunt valamivel magasabb volt ugyan Robertnél, de alakjuk és arcvonásaik szinte teljesen megegyeztek.

– Remek! – lelkesedett tovább a rendező. – És David mellett még jobb lesz. Azonnal hívom Robertet, hogy mielőbb készítse el a szerződést. Egyébként Davidnek is megmutattam a felvételeket és lelkesedik az ötletért, hogy ez a lány legyen a partnere.

– Azt elhiszem. Úgy hallottam, végleg befuccsolt a házassága.

– Minden lap megírta, pedig nem először fordult elő, hogy Sharon megjelent a stúdióban és féltékenységi jelenetet rendezett. David persze dühös, de mire befejezik az utómunkálatokat, lecsillapodik.

– Nem hiszem. Robert szerint ezúttal komolyan összevesztek.

– Beszéltél vele? – Gould csodálkozva vonta fel a szemöldökét.

– Én nem, de Claire felhívta, mert az estélyen úgy tűnt, összejött Sallyvel. Ha David végleg lelép Sharontól…

– Akkor se csábítja el a bátyja barátnőjét. Elég a kifogásokból.

A forgatókönyvíró fásult beletörődéssel figyelte, hogy barátja a telefonhoz lép és felhívja az ügyvédet. Napok óta vitázott vele és a producerrel, de hiába próbált érvelni, minden szava hiábavalónak bizonyult. Mellesleg Claire is Gould oldalára állt, Robert pedig nyilván alig várja, hogy újra találkozzon a lánnyal. Mindannyian őt akarták, és tervükről lehetetlen volt lebeszélni őket. Hab a tortán, hogy annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy nem kerestek mást s szerepre, és ha Sally Jamison nem áll kötélnek – ebben viszont Moore volt biztos – nem tudják időben elkezdeni a forgatást.

Sally elhűlt, amikor megkapta a forgatókönyvet és a szerepajánlatot. Noha Gould tánc közben megdicsérte az alakítását, legmerészebb álmában se gondolt arra, hogy lehetőséget kap a filmiparban, s ráadásul David Hunt oldalán! És az összegből, amit ezért felajánlottak, élete végéig biztosíthatja nemcsak a saját, hanem az anyja megélhetését is, nem kell többé Franktől függeniük.

Aztán eszébe jutottak a gyerekek, és hevesen megrázta a fejét. Nem fogadhatja el a szerepet, Hollywood megmarad álomnak. Nem is értette, mi ütött belé, amikor eljátszott a gondolattal, hogy csapot-papot itt hagyva elutazik. Egyáltalán nem volt romantikus, mindig a dolgok reális oldalát nézte. Apja halálakor elsőéves egyetemista volt, és egy életre le kellett mondania az építészetről. Anyja ugyan bizonygatta, hogy eleget fizetett a biztosító, de Sally kiszámolta, hogy az a pénz nem sokáig fedezi a költségeiket, ezért a lehető leggyorsabban munkát keresett magának.

Nem érezte úgy, hogy feláldozta az álmait. Persze minden másképp alakult volna, ha Charlie hajlandó segíteni, de bátyja átment Európába, és többé nem adott életjelt magáról. Claire-től tudta meg az estélyen, hogy különböző rablásokért és betörésekért hosszú évekre lecsukták Franciaországban, de ezt csak Beckynek mondta el. Húga megdöbbent, de cseppet sem sajnálta a bátyjukat, azzal viszont egyetértett, hogy a család többi tagja előtt titokban kell tartani az igazságot.

– Anyának éppen elég Dianne – érvelt, mire Sally komoran bólintott. Legfiatalabb testvérük agydaganattal született. Megoperálták ugyan, de ezzel csak az életét mentették meg, amiről szinte nem is tudott. Egy pár hónapos csecsemő szintjén vegetált, s ugyan fogadtak mellé ápolónőt, anyjuknak egy perc nyugta sem volt mellette.

– Roger se tudhatja meg – Sally imádta az öccsét és boldog volt, hogy ő legalább tanulhatott.

– Soha – bólintott Becky. – Frank még képes lenne Charlie miatt kirúgni.

– Miért rúgná ki? Frank nem olyan ember.

Becky felsóhajtott. Egy másodpercig se titkolta, mennyire utálja leendő sógorát.

– De, pontosan olyan – jelentette ki. – Félti az irodája hírnevét, ezért sose foglalkozatna olya ügyvédet, akinek lesittelték a bátyját.

– Az érthető, hogy félti a hírét, de Roger megnyert három pert, amióta hagyja egyedül dolgozni. Nem hiszem, hogy Charlie viselt dolgai miatt kirúgná.

– Én meg nem értem, hogy lehetsz ilyen vak. Frank egy hiú zsarnok, aki kilóra próbálja megvenni a családunkat.

– Hogy mondhatsz ilyet?

– Te is ezt mondanád, ha én akarnék hozzámenni. Oké, állást adott Rogernek és az esküvő után fizetni akarja Dianne ápolónőjét, de belegondoltál már, mit követel cserébe?

– Semmit se követel. Természetes, hogy felnevelem a gyerekeit. Négy éve ezt teszem, csak az esküvőig fizetést kapok érte.

– Utána meg a rabszolgája leszel. Ha hozzámész, végleg vége az életednek – Becky arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott. Eddig indulatos volt, most azonban kedvesen mosolygott, és közelebb húzódott nővéréhez. – Mondd, azon a fergeteges bulin nem ismerkedtél meg álmaid hercegével?

– Nem – Sally a haja tövéig elvörösödött, húga pedig kárörvendően vigyorgott.

Robert Hunt az első pillanattól kitörölhetetlen nyomot hagyott benne, de ezt még Beckynek se volt hajlandó bevallani. Jóleső borzongás futott végig a gerincén, amikor együtt táncoltak, később pedig, a tóparton úgy érezte, lángba borul a teste. Csak egy csók volt, ennyi jutott neki a szenvedélyből, és Moore ráadásul rajtakapta őket. Az, hogy együtt töltsék az éjszakát, értelmetlen volt, hiszen a lány másnap visszarepült New York-ba, ahol Frank hűvös csókjait, érzelemmentes ölelését kellett viszonoznia.

(Folyt. köv.)

– Olvass!

Elisabeth hangja halk volt, de tisztán és érthetően csengett, mint mindig. Régebben sok mást is mondott, egy idő óta azonban mindössze ezt az egy szót ismételgette. Jobb kezének mutatóujját figyelmeztetően felemelte, majd előkelően felemelte a fejét, és eltűnt a semmiben.

Sally sokáig nem mozdult, pedig tapasztalatból tudta, hogy fel kell kelnie. Üres tekintettel bámult az éjszaka sötétjébe, és várta, hogy elmúljon a sürgető kényszer. Esze ágában se volt éjjel fél kettőkor felkelni. Elisabeth naplója rémunalmas volt, s ráadásul semmi újat nem tudott meg belőle.

Az álom kislánykora óta kísértette. Sokáig azt hitte, önmagát látja, de egy hónapja szembesült a valósággal. A rosszullét környékezte, amikor meglátta az olajportrét, amely pontosan úgy nézett ki, mint a tükörképe, és ez még csak a kezdet volt.

Álmaiban mindig nevetséges frizurát és hosszú, régimódi ruhákat viselt, és sokat beszélt egy előkelő, de szegény családról, amely „nagy nyomorban” – kétszintes házban, tízfős személyzettel – tengette életét. Aztán a kislány, aki a megszólalásig hasonlított Sallyre felnőtt, és szert tett egy gazdag udvarlóra. Hamarosan úrnő lett egy hatalmas birtokon, amelynek minden zegét-zugát megmutatta hasonmásának. Sally akkor döbbent rá, hogy visszaálmodta magát a múltba, amikor évtizedekkel Elisabeth halála után az új tulajdonos meghívta egy hétvégére a birtokra.

A nagyszabású rendezvényre tulajdonképpen nemcsak Sally volt hivatalos, hanem egész családja, de rajta kívül senki nem tudott elmenni. Anyja és húga előre jelezték, Roger az utolsó pillanatban kapott sürgős megbízatást Franktől. A férfi azt remélte, hogy ezzel a húzással menyasszonyát is távol tartja az eseménytől, de ő valami megmagyarázhatatlan okból ragaszkodott az utazáshoz.

– Csak két nap – bizonygatta. – Nem a világ, és különben is, már négy éve nem voltam szabadságon.

Franknek erről egészen más volt a véleménye. Szerinte Sally négy éve szabadságon volt, hiszen egyebet se tett, mint jó pénzért játszott a gyerekeivel. Amikor ennek hangot adott, vita kerekedett közöttük, amelynek végén Sally letette elé a finoman megmunkált, apró kövekkel kirakott aranygyűrűt. Bár nemcsak ő, a családja is rengeteget veszített volna, elszánta magát a szakításra, de a férfi végül engedett, sőt még a reptérre is kivitte.

Sally döbbenten hőkölt hátra, amikor meglátta az álmaiból jól ismert házat. Először azt hitte, vizionál, végül azonban be kellett látnia, hogy minden valódi. A jól ismert kovácsoltvas kaput ugyan nem szolgálók nyitották ki a kocsik előtt, hanem távirányítóval működött, de az út a hatalmas udvarházig mindenben megfelelt az álomlány útmutatásainak. Maga az épület csodálatos volt vajszínű vakolatából kiemelkedő stukkóival, első emeletén végighúzódó széles teraszával. Sally ámulattal fordult körbe a főépület és a két szárny között kialakított udvaron, s megesküdött volna, hogy a ház mögött gondosan ápolt park húzódik.

Egy pillanatra behunyta a szemét, és visszatekintett az álmaiba. A lány átvezette az udvaron, és jó százméteres séta után megmutatta az istállókat. Mellettük kisebb épületek álltak, amelyekben a lovak táplálékát tárolták.

Kinyitotta a szemét és lassan megfordult, hogy lássa, ez is így van-e. Néhány istállót ugyan már átalakítottak garázzsá, a tárolókat pedig raktárnak használtak, de ott álltak a helyükön. „Ezt nem hiszem el! – gondolta a lány, és visszafordult a főépület felé. – Sose jártam itt, mégis pontosan ismerek mindent. Azt is tudom, hogy a parkon át rövid sétával egy kis halastóhoz lehet jutni, amelyet fák és bokrok vesznek körül.”

Az egykor virágzó gazdaságból semmi nem maradt. Sally tudta, hogy anyai nagyapja eladta jól jövedelmező lótenyészetét és a gazdálkodással is felhagyott egy kétes olajüzlet kedvéért, ami a birtok összeomlásához vezetett. Mindent pénzzé tettek, hogy visszafizethessék a banki kölcsönöket, aztán egy kis lakásba költöztek a legközelebbi városban.

Odabent már nem minden emlékeztetett a múltra, hiszen a házat modernizálták. Donald Moore, a történészből lett neves forgatókönyvíró ugyan minden régi bútort felhozatott a pincéből, de jó párat már nem lehetett rendbe hozatni, ezért sorra járta a régiségkereskedőket, és pótolta őket. A lány ámulva ismerte fel szépanyja baldachinos ágyát, de a szekrény idegen volt számára, mint ahogy a pazarul berendezett fürdőszoba is. Majdnem elszólta magát, hogy ez nem így volt, de Claire, a házigazda lánya szerencsére megelőzte:

– Az egész házban csak egy fürdőhelyiség volt, az is lent, a konyha mellett. Apa ragaszkodik ugyan a korhűséghez, de néhány dologban igazodnia kellett a megváltozott körülményekhez. Elképzelni se tudom például, hogy bírták az őseid az itteni forró nyarakat légkondi nélkül.

Sally észrevette a falon a rejtett kapcsolót, mint ahogy a telefont és a számítógépeket is.

– Úgy, hogy akkor még fel se találták az ilyesmit – nevetett Claire-re.

Az első pillanattól megkedvelte ezt az életvidám teremtést. Ő maga se volt valami magas, de Claire legalább öt centivel alacsonyabb és tíz kilóval több volt nála, ami láthatóan a legkevésbé sem zavarta. Az ágyra dobta elegáns kosztümkabátját és kinyitotta a szekrénynek álcázott hűtőt.

– Kérsz valami frissítőt? Én elepedek a szomjúságtól.

Sally megrázta a fejét és elgondolkozva körülnézett. Mindent tudott, csak azt nem, mi lett a birtokkal, miután családjának távoznia kellett.

– Nagyapám baklövésének köszönhetően mindent elvesztettünk – Puhatolódzott óvatosan. – Anyám még csak hároméves volt, és különben se érdeklik az ilyen dolgok, de te biztos tudod, mi történt azóta.

Claire nagyot kortyolt az italából.

– Az a nagyvárosi pénzeszsák, aki megvette a birtokot, befektetésnek szánta és hagyta lepusztulni, ezért az örökösei először csak a felét tudták eladni. Hamarosan megismerkedsz Kittyvel, az ő apja vette meg azt a részt és virágzó farmot létesített rajta. Egyébként Kitty lesz a szobalányod.

– A kicsodám?

– A komornád, ha így jobban megfelel. Rendes körülmények között nekem dolgozik, de mivel a dédanyja a szépanyádat szolgálta, erre az alkalomra elvállalta a szerepet.

– Egek! Rendes körülmények között négy gyereket nevelek és egyedül öltözöm.

– A báli ruháddal nem boldogulnál.

– Sejtettem azok után, hogy elkértétek a méreteimet. Azt hiszem, kihagytátok a számításból, hogy nem vagyok színésznő.

Claire sokatmondóan végignézett a lányon.

– Nem érdekes, senki nem vár tőled Oscar-esélyes alakítást. Elég lesz, ha magadat adod.

– Kénytelenek lesztek ennyivel beérni – Sally legyűrte idegességét, és megpróbált visszakanyarodni az eredeti témához. – Mesélnél még a birtokról? Az a része érdekel, ahol most vagyunk.

– Apám három éve vette meg borzalmas állapotban. Mindenki hülyének nézte érte, de ő felújíttatta. El se tudod képzelni, mennyire imádja ezt a helyet!

De, Sally pontosan el tudta képzelni. Már álmaiban megragadta a kies texasi táj, és amint meglátta, úgy érezte magát, mintha itt nőtt volna fel. Összeszorult a gyomra, amikor a teraszra kilépve meglátta a parkot és a távolban csillogó vizet.

– Állati klassz, ugye? – csatlakozott hozzá a házigazda lánya. – A pincében találtunk néhány rajzot és leírást, azok alapján építtettük meg a parkot. Este kinyitják a bálterem ajtaját, és a parkba állítják a büféasztalokat, ahogy az őseid idejében volt. Apa még korabeli lampionokat is kölcsönzött a filmes barátaitól.

Hamarosan megérkezett Kitty, karján egy XIX. századi stílusban varrt ruhával. Egyedül tényleg lehetetlen volt felvenni, s hogy ne fussanak ki az időből, még Claire is segített. Sally olyan karcsú volt, hogy alig kellett megszorítani a fűzőt, mégis alig kapott benne levegőt.

– Muszáj? – kérdezte fancsali képpel.

– Egyébként még rajtad se érne össze a ruha – Claire is savanyú arcot vágott. – Képzeld el, mi lesz velem. Megyek is, mert engem nem lesz ilyen könnyű belepréselni a jelmezembe.

Kitty kárörvendően vigyorgott.

– Örülök, hogy szobalány lettem. A szolgálók ruhájához nem jár fűző, így legalább annyit ehetek, amennyi belém fér.

Amikor már Sally úgy vélte, nem érheti több meglepetés, megjelent egy fodrász, és pazar kontyba rendezte a haját, aztán a sminkes kikészítette az arcát. Mire végeztek, a tükörből az álmaiban látott önmaga nézett vissza rá. Nem volt ideje álmélkodni, mert lekísérték a földszinti fogadóterembe és szembeállították Elisabeth arcképével. Abban a pillanatban rádöbbent, hogy szépanyja egész életében kísértette, s azt is megértette, miért lesz éppen ő a rendezvény díszvendége.

Minden körülötte forgott. Hollywoodi sztárok versengtek azért, hogy táncolhassanak vele, ő pedig lassanként elfelejtkezett a kényelmetlen ruháról, és hallatlanul élvezte a szépanyja korát idéző estélyt. Bár táncpartnerei előző nap még elérhetetlen messzeségben voltak tőle, egyetlen pillanatig se érezte úgy, hogy nem tartozik közéjük. Önmagát is meglepte az a természetesség, ahogyan mozgott köztük, s amilyen tökéletesen alakította szépanyja szerepét.

„Nem volt játék – döbbent rá egy hónappal később. – Magamat adtam, egész idő alatt eggyé váltam Elisabeth-tel.”

Megborzongott. Azelőtt nem hitt a szellemekben, úgy legalábbis nem, hogy megjelennek és utasítgatják, erre kiderült, hogy szinte születésétől megosztotta eggyel az éjszakáit. Amióta ezt tudta, lidérces álommá vált az élete. Környezete előtt titkolta, mi megy végbe benne, ám esténként szorongva csukta magára a szobája ajtaját.

– Egyszer s mindenkorra véget vetek ennek – suttogta a csendbe. – Vissza akarom kapni a nyugalmamat.

Ennek ellenére kiugrott az ágyból, bekapcsolta a számítógépet, s miközben a napló beszkennelt lapjain rágódott, arra a csodára gondolt, ahogy mindez eljutott hozzá.

(Folyt. köv.)